Vereséggel zárták a legutóbbi hétvége küzdelmeit a Kanizsa Sörgyár SE csapatai. A női Extraligában szereplő gárda 4:3-ra maradt alul az ATSK Szegeddel szemben, míg az NB II-es férficsapat 11:7-re…
Lényegében már egy hagyomány folytatása, hogy a sportági idény zárásához közeledve a nagykanizsai leány kosárlabdázók látják vendégül a serdülők országos bajnokságának B döntőjét – a lányok…
A tavalyi esztendőben ezen a napon, június 4-én a vármegyei első osztályú bajnok Semjénháza SE már az első osztályozós mérkőzését vívta az NB III-ba kvalifikáló körben, idén az utolsó bajnoki körben…
A Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai Kupára készültek a kanizsai kajakosok szombaton a Csónakázó-tónál. Az esemény fő célja a hétvégi verseny előtti szintfelmérés volt, ahol kilenctől tizenhétéves…
Az Országos Kötélugró Diákolimpia döntőjét rendezték a hétvégén a Tungsram-csarnokban. A kétnapos eseményre 13 vármegyéből több mint 400-an érkeztek, köztük 12 kanizsai versenyzővel. Az esemény az…
Célegyenesébe fordult a fürdővárosban a 43. Zalakaros Kupa-Bárczay László Emlékverseny nemzetközi sakktorna, melynek keretében Zalakaroson kilenc ország sakkozói ülhetn(t)ek asztalhoz. A hétvége…
A szakvezetés és Gombos Zsolt is úgy látta, új impulzusokra van szüksége a csapatnak ahhoz, hogy elérje a céljait, valamint Zsolt is jelezte, új kihívásokra vágyik. Így az a közös döntés született,…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 157. oldal
- Következő oldal