Küzdelmes mérkőzésen maradtak alul az asztaliteniszezők

facebook megosztás

Vereséggel zárták a legutóbbi hétvége küzdelmeit a Kanizsa Sörgyár SE csapatai. A női Extraligában szereplő gárda 4:3-ra maradt alul az ATSK Szegeddel szemben, míg az NB II-es férficsapat 11:7-re kapott ki a Honvéd Szondi SE második csapatától.

A kanizsaiak esélyesként léptek pályára hazai környezetben, így szoros mérkőzésen győzelmet vártak a hölgyektől.

- Az egyik meccs nagyon-nagyon fontos, a női Extraliga, hisz az utolsó helyezett Szegeddel játszunk, de nem szabad lebecsülnünk, mert mindenkivel nagyon szoros meccseket játszott, és mi is csak 4:3-ra tudtuk őket Szegeden megverni. Ez nagyon fontos a bennmaradás szempontjából, tehát őket illene megvernünk, de ez nem egyszerű. A fiúknál pedig tulajdonképpen a dobogóért, az első, második, harmadik helyért megy a mérkőzés. Ez egy nagyon nagy múltra visszatekintő csatározás a Szondival, ez egy székesfehérvári csapat - tudtuk meg Jakabfi Imrétől, a Kanizsa Sörgyár SE elnökétől. 

asztalitenisz

A tavaszi idényben az 5–6. helyet célozta meg a Kanizsa Sörgyár SE női szekciójának csapata.

- Most hatodik helyen állunk a bajnokságban, és a Szeged legyőzésével tudnánk ezt a pozíciót fixálni. A holnapi napon Kiskunmajsával fogunk játszani, az is nagyon fontos lenne, hogy jöjjön, de ott az első fordulóban tőlük kikaptunk. Bármi megtörténhet, igyekszünk - árulta el Petrenné Végh Zsuzsanna, a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezője. 

Bár a győzelem nem sikerült, a szoros mérkőzés bejött, a szerencse pedig a vendégeknek kedvezett – hangsúlyozta Jakabfi Imre. Az NB II-es bajnokságban rangadó várt a sörgyári együttesre a székesfehérvári Honvéd Szondi SE ellen. Egyéniben a vendégcsapat fokozatosan elhúzott, csak Gvozdenovic Katarina tudta a vendégekkel a lépést tartani, a hazaiak szinte minden szoros mérkőzésüket elveszítették. - Fájó vereséget szenvedtünk, de el kell ismerni, ezen a mérkőzésen az ellenfél jobb volt – összegezte a mérkőzést az egyesület elnöke.

- Az idei évre a cél mindenképpen az aranyérem volt eredetileg. Sajnos az előző fordulóban a pécsi csapattól kikaptunk, így úgymond lépéshátrányba kerültünk az aranyéremért folyó csatában, de innentől nyilván csak az ezüstérem lesz az elérhető és reális cél, de azért mindent megteszünk - mondta Kahotek Kristóf, a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezője. 

A Kanizsa Sörgyár SE számára vereséggel zárult az első tavaszi forduló. A hazaiak ugyan elszántan és helyenként kifejezetten jó teljesítménnyel küzdöttek, ám a kulcsfontosságú pillanatokban a vendégek bizonyultak hatékonyabbnak.

Eredmények: 

Női Extraliga XIII. forduló

Kanizsa Sörgyár Sportegyesület – ATSK Szeged 3:4
Téglás Andrea 2, Vejnovic Ivana 2/0, Deeák Regna 2/0, Téglás–Végh

Férfi NB II Dél-Nyugat XIII. forduló

Kanizsa Sörgyár Sportegyesület II. – Honvéd Szondi SE II. 7:11
Gvozdenovic Katarina 4, Bihercz Tamás 1, Bihercz Gábor 1, Kahotek Kristóf 0, Bihercz G. – Gvozdenovic

R.H.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.