Kanizsai hírek
Csütörtök este gyorsan elterjedt a hír Nagykanizsán, miszerint egy megcsonkított holttestet találtak a városban. A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint azonban az elhunyt halálát vélhetően kihűlés…
Első alkalommal rendeztek adventhez kapcsolódó környezetbarát ajándékvásárt ma a Kiskanizsai Általános Iskolában. Az intézmény ötödik osztályos tanulói és szüleik idén környezettudatos tárgyakkal…
Közös hangversenyt adott a Farkas Ferenc Énekegyüttes és a zalaegerszegi Canterina Kamarakórus vasárnap este a Felsőtemplomban. A hangversenyen a kanizsai kórus névadójának és tanítványainak…
Adventi zenés áhítat helyszíne volt a Szent József Plébánia temploma vasárnap délután. Az esemény célja az volt, hogy segítsen megélni az ünneppel járó örömet a híveknek. A zenés program…
Születésének 120. évfordulója alkalmából, névadójára emlékezett, a kanizsai zeneiskola. Farkas Ferenc emléktáblájának koszorúzása után, játékos, interaktív vetélkedővel mélyítették tudásukat a…
Megtartotta évzáró ülését Nagykanizsa Idősügyi Tanácsa, ahol az elmúlt év eseményeit és tapasztalatait tekintették át. A találkozó elsősorban most nem a szakmai munkáról szólt, hanem egyfajta…
Fájó szívvel búcsúzunk Wittmann Károlytól, a német nemzetiségi önkormányzat képviselőjétől és elnökhelyettesétől, nyugdíjas szakoktatótól, okleveles villamosmérnöktől, a kanizsai kosárlabdázás…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 36. oldal
- Következő oldal