Péntek délután a kisbíró is kidobolta a hírt, kezdetét vette az idei Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál. A két napos eseményt immár a 19. alkalommal szervezi meg a város. A kisbíró is hírül adta az…

Lezárult az átadás-átvétel, hivatalba lépett Horváth Jácint. 18 év után nem a Fidesz adja a polgármestert Kanizsán, hiszen júniusban az ÉVE jelöltje 1101 szavazattal többet kapott, mint a 2019…

Flashmobbal ünnepelték a zene világnapját a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola pedagógusai kedden reggel. A tanárok közösen a Viva la Musica című dal adták elő.  Október 1-én országszerte…

Koncertekkel ünnepelték a zene világnapját kedden a Halis István Városi Könyvtárban. Az eseményen a zeneiskola növendékeinek műsora és Farkas Tibor előadása mellett Krasznai Bertalan, a bibliotéka…

Az Idősekért Nagykanizsán Ünnepi Hét programjai mellett, egy-egy kisebb közösség is megemlékezik ebben az időszakban a velük együtt élő szépkorúakról, fejet hajtanak munkásságuk előtt, kisebb…

Az ellátottakat ünnepelték kedden a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény idősek napi rendezvényén. A délután folyamán óvodások és iskolások, a Gyöngyvirág Tánccsoport, valamint Kovács Szilvia…

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki irodalmi és képzőművészeti alkotásoknak a Kanizsa Antológia 25. számú kötetében történő megjelentetésére.    Pályázat tárgya:…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.