Elkezdődött a Dödölle Fesztivál

facebook megosztás

Péntek délután a kisbíró is kidobolta a hírt, kezdetét vette az idei Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál. A két napos eseményt immár a 19. alkalommal szervezi meg a város.

A kisbíró is hírül adta az idei fesztivál kezdetét, mely hagyományosan a dödölle és a bor köré épül. Természetesen a fesztiválhoz kulturális programok is tartoznak, így a nagyszínpadot sorra foglalták el a fellépők, akik elsőként néptánccal szórakoztatták a közönséget. A kora délután órákban is számos érdeklődő megjelent a téren, ahova péntek este és szombat egész nap várják a látogatókat.

– A Klímaprofi Nagyszínpadon várjuk a közönséget különböző kulturális eseményekkel. Velünk lesz a Hevesi Sándor Színház művészgárdája, az ABCD Tribute Zenekar, az esti nagy durranás pedig a Punnany Massif lesz, de lesz lézershow és a két napos eseményt utcazene zárja - mondta el Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ intézményvezetője. 

dödölle

A régi hagyományok mentén állt össze az idei program is, melynek egyik fő része a gasztronómia. Idén 18 csapat nevezett a főzőversenyre.

– Az igazi kuriózumát a szombati nap fogja adni ennek a rendezvénynek, hiszen szombat délelőtt elkezdenek főzni a főzőcsapatok. Rengeteg dödöllét lehet kóstolni szerte a téren a csapatoknál és egyéb vendéglátó helyeken is. Mindenki hozzá fog tudni jutni a dödölléhez. Szombat délután rengeteg program várja a nézőket és a vendégeket is, hiszen rengeteg vendég lesz a városban ezen alkalomból - árulta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. 

A főzőcsapatokon túl, helyi és környékbeli vendéglátósok is készültek zalai dödöllével. Különleges ízvilágú burgonyás ételt lehet kóstolni például az egyik keszthelyi standnál. A dödölle népszerűségében pedig szerintük nincs titok.

–  Ez egy 260-270 éves recept. Túlélt ez gazdagabb, szegényebb, nagyon szegény időszakot. Gyakorlatilag ez Magyarországnak az egyik olyan étele, ami átívelt 200-300 éven át és fenn tudott maradni. Lehet azt mondani, hogy divatos, de mindenképpen egy elég alapvető étel ez itt Zala, Vas megyében, a Dunántúlon - tudtuk meg Szita Gábortól, a Zalai Dödölle tulajdonosától. 

A Kanizsai Kulturális Központ által szervezett 19. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztiválon természetesen kirakodók és kézművesek is várják a vásárlókat, valamint a fesztivál egy jótékonysági eseménynek is teret ad. Ezúttal is a négy éves Szabó Ádi gyógyulásáért adakozhat a közönség.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.