17 csoport állt színpadra az ’56-os emlékkertben
Nemcsak az Erzsébet téren, az ’56-os emlékkert kis színpadán is fellépők szórakoztatták a látogatókat. A szervezők péntekre színes programokkal készültek a kanizsiaknak és környékbelieknek.
A népdalkörök és a néptáncosok kapták a főszerepet pénteken az ’56-os emlékkertben. A nyárias időjárásnak köszönhetően a szabadtéri programon 11 órától összesen 17 hagyományőrző egyesület mutatkozott be a színpadon, egészen az esti órákig. A helyi fellépők mellett Nagykanizsa vonzáskörzetéből is érkeztek hagyományőrzők. Németh Renáta négy ilyen csoportnál tölti be a művészeti vezető szerepét. Szerinte elengedhetetlen az, hogy minőséget közvetítsenek, a lehető legmagasabb színvonalon, megőrizve őseink tradícióit.
- Népdalok, népzene, néptánc- ezek mind a hagyományaink része. Számomra, tanárként a magyar nyelv régi szavainak a megőrzése is benne rejlenek a népdalokban, népszokások, amelyek a mai modern világban kiveszőben vannak, de hála istennek azért ez a réteg idősebb, meg kevésbé idősebb, velem egykorú korosztály és még szép számmal igényli, hogy ezt megtartsuk - mondta el Németh Renáta, a FFZAMI zenetanára.
A zenetanár hangsúlyozta azt is, hogy meg kell mutatni a fiataloknak az ösztönösen született népdalokat. A Medgyaszay Ház vezetője szerint pedig a csoportok tagjai számára is rendkívül fontosak az efféle programok.
- A Kanizsai Kulturális Központ mindhárom egységében működnek hagyományőrző együttesek. Minden lehetőséget biztosítunk ahhoz, hogy tudják folytatni ezt a művészeti tevékenységet. Fontosnak tartjuk, hogy idős korban is elfoglalják magukat, hasznosan. Ez ugye élteti őket, egészségük szempontjából is nagyon fontosnak tartjuk. Ehhez minden segítséget megadunk, fellépéseket is biztosítunk, mint, ahogy a mai nap is - árulta el Kaszás Erika, a Medgyaszay Ház intézményegység-vezetője.
Holnap ugyanezen a helyszínen a gyerekeknek kedveznek a szervezők. 11 órától bábjáték, majd hagyományőrző vitézi foglalkozás veszi kezdetét, de gyermekműsor és koncert is szerepel a repertoárban, végül táncházzal zárul a program. A tér másik oldalán pedig a Csupa csoda vándorjátszótér interaktív foglalkozásokkal várja a gyerekeket. Mindegyik programelem ingyenesen látogatható.
P.A.
(Kép: Kanizsa Médiaház)