A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz. Pofozhatta és a folyosóra is lökhette a gyerekeket a szülők szerint egy vezető óvónő Nagykanizsán – derül ki az RTL Híradó riportjából. Egy édesanya…

A lelkiségi sétán a borsai, a tótszerdahelyi és murakeresztúri iskola diákjai vettek részt. Hosszúvölgytől gyalogoltak a homokkomáromi templomig, az úton horvát imákat és énekeket tanultak. A program…

Horvát motívumú tojásokat festettek tegnap a város horvát nemzetiségi önkormányzatánál. A húsvétváró program célja, hogy a hagyományokat minél több fiatallal megismertessék. A rendezvényre ezúttal a…

Az ünnepélyes eredményhirdetést a Kőrösi-iskola kórusának műsora nyitotta meg, majd az intézmény vezetője elmondta, a jó szövegértés az élet számos területén előnyt jelenthet majd a fiataloknak. –…

Levizsgáztak a kistelepülési könyvtárosok. Az alapfokú tanfolyam résztvevői az elmúlt napokban a Halis István Városi Könyvtárban bővítették és frissítették fel szakmájukkal kapcsolatos ismereteiket.…

Kanizsán lesz az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjének premierje, de gyerekegyetem, VR-játékok is lesznek a P-napon. A városnap kisérőrendezvényére idén is várják a raklapfestők jelentkezését, a…

Már lehet jelentkezni – idén is csatlakozott Nagykanizsa a Magyarország legszebb konyhakertjei országos versenyhez. Nevezni a város honlapján és papíralapon is lehet, a jelentkezési lapok a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.