Bántalmazhatta a gyerekeket az egyik vezető óvónő Nagykanizsán
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
Pofozhatta és a folyosóra is lökhette a gyerekeket a szülők szerint egy vezető óvónő Nagykanizsán – derül ki az RTL Híradó riportjából.
Egy édesanya felvette, amikor a gyereke arról mesélt, hogy mit csinált a nagykanizsai piarista óvoda egyik dolgozója, amikor nem tudták elmondani az anyák napi verset. Ugyancsak a gyerekek megpofozásáról számolt be egy másik gyermek is a szüleinek.
Az egyházi óvodába járó gyerekek szülei azonban másfajta büntetésekről is beszéltek a csatornának. Egyikük szerint volt, hogy az udvaron futtatták a kicsiket, ha nem úgy viselkedtek, ahogyan az óvónő szerette volna, még télen is kiküldték őket egy szál szandálban és a benti ruhájukban. A szülő szerint az óvónő azzal védekezett, hogy nem volt más módszere a gyerekek kezelésére. Egy másik szülő állítása szerint szemtanúja volt egy bántalmazásnak: éppen beszélgetett egy dadussal, amikor az egyik teremből kilöktek egy síró kisfiút.
A szülők panaszt tettek az óvoda igazgatójánál és a fenntartó piarista rendnél, az óvónő ezután írásbeli figyelmeztetést kapott, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezetőként. Emiatt újabb bejelentéseket tettek, ezek a gyermekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez is eljutottak. A Zalaegerszegi Kormányhivatal azt közölte, hogy vizsgálják a történteket, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság pedig kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást az ügyben.
nepszava.hu