Egyre többen jelentkeznek diákmunkára

facebook megosztás

Egyre népszerűbb a diákmunka. A fiatalok foglalkoztatása már a munkadóknak is kedvező feltételeket nyújt egy idén bevezetett szabályozás értelmében. A tapasztalatszerzés a stábunk által megkérdezett tanulók szerint is fontos.

Már tizenöt éves kortól lehetőségük van a dolgozni vágyó fiataloknak diákmunkát vállalni a nyári hónapokban. Foglalkoztatásuk az elmúlt évekhez hasonlóan idén is népszerű, mind a munkavállalói, mind a munkaadói részről – árulta el Weisdorn Bianka. A Meló-Diák Zala vármegyei kirendeltségvezetője beszélt a diákmunkára vonatkozó szabály újdonságairól is.

diákmunka

- Az idei évben az egyszerűsített foglalkoztatásnak a közteher mértékét drasztikusan megemelték. Ez azt jelenti, hogy a munkáltatóknak akár negyven százalékkal is kedvezőbb lehet egy diák foglalkoztatása, mint egy napi bejelentéssel történő aktív korúnak a foglalkoztatása - mondta el Weisdorn Bianka.

Stábunk helyi fiataloktól is megkérdezte, hogyan gondolkodnak a diákmunkáról. Kondricz László azt mondta, a tanulmányaihoz kapcsolódó munkahelyet keresett.

- Mivel a vendéglátást tanulom, ez az érdeklődési köröm, szóval inkább olyat, ahol ugye emberekkel kell foglalkozni. Szeretek emberekkel foglalkozni, szóval inkább a vendéglátás, ami szempont - fogalmazott Kondricz László.

Horváth-Bodzai Soma Vajk szerint a hatékony munka alapja a fiatalok esetében is a megfelelő munkahelyi légkör és fontosak a körülmények is.

- Először szerintem inkább a munkalégkört emelném ki, ami számomra fontos. Úgy gondolom, hogy egy olyan munkahelyen lehet jól dolgozni, ahol megvannak az alap társadalmi normák, tehát a tisztaság, a rendszerezettség, nem azt mondom, hogy követelhető, de fontos, hogyha megvannak - tudtuk meg Horváth-Bodzai Soma Vajktól. 

Az adatok arra utalnak, hogy egyre többen jelentkeznek diákmunkára, és ahogy azt a megkérdezett fiatalok is megerősítették, hasznos tapasztalatot szerezhetnek a jövőjükre nézve és kicsit szokhatják a munka világát. 

H.M.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.