Könnyítés a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak

facebook megosztás

Rövidesen visszatérhet a zártkerti ingatlanok egyszerűsített kivonása a mezőgazdasági művelés alól. A kormány döntése alapján a végrehajtást szabályozó rendelkezések megjelenését követően lesz lehetősége az önkormányzatnak helyi rendeletet alkotni a témában. A kivonás azonban nem jelenti, hogy az ingatlan automatikusan beépíthető lesz, erre továbbra is a helyi építési szabályzat vonatkozik.

A nyár elején az országgyűlés fogadta el a törvényt, amely lehetővé teszi a zártkerti ingatlanok egyszerűsített kivonását a mezőgazdasági művelés alól. Ezt majd az adott önkormányzatnak kell helyi rendeletben lehetővé tenni. Ennek értelmében a tulajdonos kérheti majd, hogy zártkerti ingatlanát „művelés alól kivett” jogi jellel jegyezzék be az ingatlan-nyilvántartásba.

zártkert

- Nagyon sok zártkerti ingatlan jelenleg is művelés alatt van, legalábbis papíron és a földhivatali nyilvántartás szerint, valamilyen művelési ágba tartozik, és lehetőség van arra, eddig is volt lehetőség, hogy folyamatosan kivonják művelési ág alól ezeket a területeket, és így nagyon sok olyan kötelezettség egyszerűbbé válik, megszűnik, amelyek egy művelt terület esetében fennállnak. Célszerű is ezeken az ingatlanokon, hiszen valójában nem szántók, vagy nem olyan művelés alatt lévő területek, amelyek ténylegesen ezen a művelési ágakba tartoznának. Tehát célszerű is lenne a tulajdonosoknak ezt megtenni - mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. 

Korábban már volt lehetőség hasonló egyszerűsített kivonásra, ám ezt évekkel ezelőtt megszüntette a kormány. A jelenlegi szabályozás időigényes kifüggesztési eljárásokkal, hosszú átfutási idővel és sok esetben indoklás nélküli elutasításokkal nehezítette meg a folyamatot. A változtatás célja, hogy ezek a terhek megszűnjenek. Ehhez még kell a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet. 

- Mi erre várunk, hogy ezek a végrehajtási rendelkezések megjelenjenek, tehát a kormány meghozza ezeket, ha ezek megtörténtek, akkor a következő közgyűlésünkön akár már meg is tudjuk hozni a saját önkormányzati rendeletünket arra vonatkozóan, hogy az egyszerűbb eljárás hatályba tudjon lépni. Látjuk az érdeklődéseken is egyébként, hogy rengeteg ingatlan tulajdonos érdeklődik már most nálunk e tekintetben, hogy ez lehetővé válik-e, de azt tudjuk erre mondani, hogy igen, lehetővé fog válni, mi szeretnénk ezt megtenni, de ehhez először még a kormánynak van feladata, és akkor utána jövünk mi majd szeptember vagy októberben – árulta el Horváth Jácint. 

Nagykanizsa környékén számos zártkerti terület található, amelyek a módosítás hatálya alá eshetnek. Ilyenek például a Szentgyörgyvári-hegy, Förhénc, Cserfő vagy Látó-hegy, de szinte minden városrészt érint valamilyen formában. A könnyítés nemcsak adminisztratív előnyöket hoz, de hosszú távon akár ingatlanpiaci értéknövekedést is jelenthet az érintett területeken. 

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.