Heves időjárással, viharos széllökésekkel, helyenként felhőszakadással érkezett meg a kánikula utáni lehűlés hétfő délelőtt. A következő napokban sok csapadékra számíthatunk a térségben, felmelegedés…

Két hétig zárva lesz a HSMK, majd a Medgyaszay Ház is. Előbbi július első felében, utóbbi a hónap második részében nem fogadja a közönséget. Erre a szezon közben el nem végezhető karbantartási és…

A KonTuRplusz Egyesület is csatlakozott az egyik áruházlánc „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi programjához. Az egyesület évek óta szervez civil megmozdulásokat, ezekkel nemcsak…

Az Állatok, ettől leesik az állatok című könyvvel támogatnák a nagykanizsai állatmenhelyet. Rostás Ildikó saját életéből osztott meg kedves történeteket, a könyv értékesítéséből befolyt összeget…

1992 óta ünneplik a magyar egészségügy napját, mégpedig Semmelweis Ignác születésének július elsejei évfordulóján. Ez alkalomból tegnap az egészségügyi alapellátásban dolgozókat köszöntötték a Honvéd…

Búcsúi szentmisére várják a híveket vasárnap a Felsőtemplomban. Pénteken lesz Jézus Szent Szívének főünnepe, amelyet még IX. Piusz pápa terjesztett ki az egész Egyházra. A pünkösd utáni második…

A 100 kanizsai tábor nagyjából felét ingyenesen vehetik igénybe a fiatalok – így fogalmazott Balogh László, a NagyON Kanizsa mai sajtótájékoztatóján. Az egyesület első gyakorlati lépésként…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.