Semmelweis-nap alkalmából ünnepeltek a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház dolgozói

facebook megosztás

Semmelweis-nap alkalmából szervezett egész napos rendezvényt pénteken a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Csónakázó-tónál. Az ünnepségen számos elismerést vehettek át az intézmény munkatársai. A Semmelweis-emlékérmet idén Szabó Csaba, a kórház volt főigazgatója kapta meg.

Péntek kora délelőttől egyebek mellett, lovaskocsikázás, főzőverseny és rendőrkutya-bemutató is várta a kórház dolgozóit és családjaikat. A délutáni hivatalos ünnepségen Brünner Szilveszter köszöntötte a résztvevőket. Semmelweis Ignác munkássága a gyógyítás melletti elkötelezettség mintaképe volt, életét alapvetően a betegek gyógyításába vetett hit, a küzdelem és a betegbiztonság melletti elkötelezettség határozta meg – kezdte beszédét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató-főorvosa. Hozzátette, az intézményben ez az év a munkájuk minőségét meghatározó minőségirányítási rendszer fejlesztéséről szól. Ettől függetlenül a fenntartó is értékeli kórházaiban zajló szakmai munka minőségét különböző indikátorok alapján. 

- Az elmúlt éven az 52 erre a célra meghatározott mutató alapján kiváló minősítést kapott. Ez természetesen az önök állhatatos munkájának az eredménye. De nem dőlhetünk hátra és nem is dőlünk hátra, mert a betegellátás minőségének a javítása érdekében, amely lássuk be már önmagában is egy komoly betegbiztonság-növelést jelentő tényező, egy olyan új, a két minőségértékelési rendszert összemixelő minőségirányítási rendszeren dolgozunk, ami alulról építkezik, az önök mindennapi aktív építőmunkájára támaszkodik, feltételezi az együtt gondolkodás, a csapatmunka meglétét. És azt gondolom, hogy ez rendkívül izgalmasnak ígérkezik ebben az évben. Akikkel elkezdtük ezt a munkát, azok tudják, hogy miről beszélek. Az elmúlt évben a minőségirányítási rendszerünkön túl, fejlesztésén túl komoly erőfeszítéseket tettünk, szervezetfejlesztés irányába is, mégpedig azért, hogy a szervezeti kultúránk javuljon – fogalmazott Brünner Szilveszter.

Semmelweis-nap

Adjunktusi kinevezés: 

  • Mravik András (Általános Sebészeti Osztály)
  • Muszil Zoltán (Sürgősségi Betegellátó Osztály)

Főigazgatói dicséret:

  • Bolla Orsolya, vezető ápoló (Csecsemő-és gyermekgyógyászati Osztály)
  • Csarankóné Gyergyói Judit, szociális szervező   
  • Dr. Kovács Henrietta, főorvos (Neurológia és stroke osztály)
  • Ódorné Szabó Mária, aneszteziológiai szakasszisztens (Aneszteziológiai Részleg)

Kiváló kórházi dolgozó:

  • Ácsé Tolnai Szilvia, főszakács (Élelmezési Osztály)
  • Árvai Csabáné, vezető asszisztens (Intézeti Gyógyszertár)
  • Bálint Dzsenifer, egészségügyi-adminisztrátor (Kardiológiai Osztály)
  • Bohuss Kornéliac, ápoló (Fül-orr-gégegyógyászati Osztály)
  • Csinyátné Jankó Szilvia, szakápoló (Krónikus Belgyógyászati Osztály)
  • Faricsné Hári Vera, osztályvezető (Élelmezési Osztály)
  • Tarsoly Erika, szakorvos (Sürgősségi Betegellátó Osztály)
  • Vass Levente (Neurológia és stroke osztály)
  • Farkas Gáborné, egészségügyi-adminisztrátor (Sürgősségi Betegellátó Osztály)
  • Gáspár Erzsébet, bér-és munkaügyi előadó (Bér-és Munkaügyi Osztály)
  • Gáspár Károly, boncmester (Patológia)
  • Horváthné Kurucz Brigitta, analitikus (Központi Laboratórium)
  • Hofstetter Károlyné, kórlaptároló (Titkárság)
  • Kaiser Judit ápoló (Intenzív Osztály)
  • Kele Lajos Attiláné, asszisztens (Tüdőgondozó)
  • Király Márió, műtőssegéd (Központi Műtő)
  • Király-Futó Virág, műtős szakasszisztens (Központi Műtő)
  • Kispál Krisztina, ápoló (Intenzív Osztály)
  • Kunics Ágnes, egészségügyi-adminisztrátor (Pszichiátriai Osztály)
  • Kuzma Ibolya, önkéntes segítő      
  • Lukácsné Tóth Szilvia, ápoló (Urológiai Osztály)
  • Marton Ferenc, szakápoló (Traumatológiai Osztály)
  • Mátyás Ibolya, ápoló (Kardiológiai Osztály)
  • Pirka-Szakács Nikoletta, ápoló (Gasztroenterológiai Osztály)
  • Piroska Brigitta, könyvelő (Pénzügyi és Számviteli Osztály)
  • Sárköziné Nagy Csilla, szakasszisztens (Mikrobiológiai laboratórium)
  • Soósné Büki Diána, asszisztens (Egynapos szemészeti ellátás)
  • Vajda Tímea, ápoló (Neurológia és stroke osztály)
  • Vargáné Kovács Tünde, szakasszisztens (Központi Radiológia)
  • Vargáné Tóth Rita asszisztens (Általános Sebészeti Osztály)

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevél:

Kanizsainé Csala Margit okleveles népegészségügyi szakember (Higiénikus szolgálat)

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.