Máig őrzik Kiskanizsán a búcsú hagyományát

facebook megosztás

Kirakodóvásárral és kulturális műsorokkal várták a helyieket vasárnap a kiskanizsai búcsúban. A szervezők a hagyományőrzés jegyében, minden korosztály számára készültek programokkal a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

A hagyomány szerint a búcsú egy nagy családi ünnep, amikor összegyűltek a rokonok és együtt látogattak ki a vásárba. Napjainkban ez a tradíció sokat változott, Kiskanizsán azonban évtizedek óta megtartják annak érdekében, hogy életben tartsák a szokásokat.

– Ez az ünnep ez később kicsit egyszerűsödött. Most már az a szokás is, hogy a gyerekek hazajárnak, kezd feledésbe merülni. Egyedül a templom tartja a búcsúját, illetve mi tartjuk itt ezt a kis rendezvényünket, hogy minden évben megemlékezzünk róla – árulta el Tóth István, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház vezetője. 

Móricz Zsigmond Művelődési Ház

A kiskanizsai művelődési házban mindig nagy hangsúlyt fektettek a hagyományok ápolására, ennek jegyében szervezték meg a vasárnapi programot is.

– A helyi fellépőket mindenképpen szeretnénk itt a rendezvényen bemutatni. A Rezedák, illetve az Árvácska Dalkör kezd, ők fognak bemutatni, aztán a helyi tánccsoportok, a Gyöngyszemek és Szikrák Táncegyüttes – tudtuk meg Tóth Istvántól. 

A táncegyüttesekkel nem ért véget a programsorozat, hiszen a helyiek estébe nyúlóan szórakoztak közösen a kiskanizsai intézmény udvarán.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.