Szülők, edzők és szurkolók végeztek társadalmi munkát a Bányász-pályán
Társadalmi munkára várták az önkénteseket szombaton délelőtt a Bányász-pályán. A programon szurkolók, szülők és edzők dolgoztak közösen a stadion felújításán, folytatva a két évvel ezelőtt elkezdett munkát.
2023-ban nagy sikere volt a társadalmi munkának, az önkéntesek akkor láttak neki a felújításnak. Tavaly többen is érdeklődtek a folytatás felől, így a vezetőség úgy döntött, idén ismét várják a segíteni vágyókat. Szombaton mintegy ötven önkéntes gyűlt össze a Bányász-pályán.
– Előzetesen kértük, hogy jelentkezzenek, hogy a számukra biztosított ebédnek a mennyiségéről megfelelően tudjunk gondoskodni. Így számoltuk. Ennél több embert nehéz is koordinálni egy ilyen feladatnál – árulta el Császár András, az FC Nagykanizsa alelnöke.
Polgármesterként úgy érzem, hogy példát kell mutatnom az embereknek – fogalmazott Horváth Jácint, és mint azt kiemelte, mindig örömmel vesz részt az ilyen programokon.
– Szeretem azt, hogyha meg tudjuk mutatni, hogy egy jó cél érdekében össze tudunk fogni, nem csak e téren, más téren is. Azt hiszem, hogy ilyenkor, ha tehetem, mert mindig nem, de ha tehetem és van időm rá, akkor megpróbálok beszállni ezekbe a kezdeményezésekbe – mondta el Horváth Jácint.
Szombaton az ülőhelyek korlátjainak a festését végezték a résztvevők, július 12-én pedig ismét társadalmi munkára várják az önkénteseket a Bányász-pályán.
T.CS.
(Képek: Kanizsa Médiaház)