Huszonöt éves a récsei ferences ifjúsági tanya

facebook megosztás

Huszonöt éves a ferences ifjúsági tanya Erzsébettelepen. A jubileum alkalmából Varga László kaposvári megyés püspök tartott szentmisét. A főpap prédikációjában arról beszélt, ezen a helyszínen is sokan megtapasztalták Isten irgalmát. A ferences tanya 12 hektáros területén lovakat, teheneket, kecskéket, szamarat és rackákat is tartanak, van nyári szállás, közösségi faház és kápolna is.

A szentmise evangéliuma Isten irgalmasságáról szólt, aki a megroppant nádat nem töri el, a pislákoló mécsest nem oltja ki. Varga László megyés püspök mindezt példákkal is illusztrálta. – Ezt a helyet 25 éve ismerem. Nem voltam nagyon gyakran itt, de a családot, az alapítókat ismerem. Azt gondolom, nagyon sokan, akiknek pislákolt az élete, vagy megroppant, megtört, mert olyan nehézségekkel kellett megküzdeniük, itt ebben a közegben – a munkában, az imában megerősödtek. Gyógyultak, lábra kaptak, kinek mire volt éppen szüksége – fogalmazott.

A ferences ifjúsági tanya nemcsak a hit, hanem a közösség egyik bástyája is. Erről már a szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt. – Én azt gondolom, hogy ennek a tanyának a legnagyobb küldetése és a legnagyobb jótéteménye – mindenkinek, tehát a szülőknek és a társadalomnak is az, hogy lehet valós közösséget csinálni – hangsúlyozta Fülöp Attila.

A ferences ifjúsági tanyára az ország minden pontjáról érkeznek csoportok, köztük egyházi iskolák diákjai, családos közösségek, állami gondozottak és cserkészek is.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.