Népszokás és közösségépítés: busók lepték el az Erzsébet teret
Ismét a mohácsi sokác busók búcsúztatták a telet Nagykanizsán. A Kiskanizsai Polgári Olvasókör szervezésében tartott eseményen a felvonulás mellett kulturális műsor is várta az érdeklődőket szombaton délután az Erzsébet téren.
Először 2023-ban érkeztek Kanizsára a mohácsi sokác busók, akik azóta minden évben tiszteletüket tették, hogy megismertessék a hagyományaikat a dél-zalaiakkal. A vendégek többsége a Mohácsi Polgárok Olvasókörének tagja, akik jó kapcsolatot ápolnak a helyi olvasókörrel, így nem volt kérdés, hogy idén is eljönnek. A felvonulás ezúttal is Kiskanizsáról, a Móricz Zsigmond Művelődési Háztól indult. Már ekkor is tömegek voltak kíváncsiak a hagyományőrzőkre, és az érdeklődés évről évre egyre nagyobb a program iránt. Többen Zalán kívülről is eljöttek, hogy lássák a busókat.
- Népszerű, mert egyre többen kísérnek be bennünket a térig és ott tavaly is nagyon szépszámú nézőközönség volt. Nagyon sok az érdeklődő, megemelik a busós álarcot és megkérdezik, hogy maguk tényleg Mohácsról jöttek – tudtuk meg Salamon Sándornétól, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör elnökétől.
A menetet a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai vezették, a busók traktoron tették meg az utat Kiskanizsáról az Erzsébet térig, de többen zenével is gondoskodtak a jó hangulatról. A felvonulás néhány perccel 15 óra után ért el a főtérig, ahol a viszonylag jó időnek is köszönhetően százak várták közösen a busókat. A csoport vezetője elmondta, ő maga már 65 éve vesz részt a busójárásokon és fontosnak tartja, hogy a gyerekek is tovább vigyék majd a hagyományt, amelynek gyökerei a török időkig nyúlnak vissza.
- Bizony, aki ismeri a hagyományt az csak mosolyog rajta, de aki nem ismeri – nézzünk meg egy kutyát – ha meglát egy busót az utcán, az elszalad és a gyerekek is sírva fakadnak rögtön – árulta el Szűcs László, a Mohácsi Polgárok Olvasókörének vezetője.
A busókat Fodor Csaba alpolgármester köszöntötte a főtéren hangsúlyozva, hogy a rendezvény kiemelten fontos, mert segít megismerni egy régi magyar népszokást.
A köszöntőket követően kulturális csoportok fellépésével folytatódott a program, ahol láthatták a MAMIK Dalkört, a Honvéd Kaszinó és a Tungsram énekkarát, valamint a Pántlika Néptánccsoportot is. A tervek szerint a mohácsi busók 2027-ben újra visszatérnek majd Kanizsára, hogy segítsenek elűzni a telet.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)