Kupahelytállás után az Arénában a női futsalcsapat

facebook megosztás

Története során először lép pályára a Kanizsa Arénában az FC Nagykanizsa női futsalcsapata. Benedek József tanítványai a Tolna-Mözzsel mérkőznek ma este a város legnagyobb sportkomplexumában. A piros-kékek a legutóbbi tétmérkőzésükön 7-2-es vereséget szenvedtek a TFSE-től a Magyar Kupában. 

A kupasorozatban az egyik legnehezebb ellenfelet kapták a kanizsaiak a negyeddöntőben, hiszen a TFSE egyértelműen a dobogóért harcol az élvonalban, ráadásul a két csapat legutóbbi mérkőzéseit egyaránt nagy különbséggel nyerte. A fővárosiak a 7-2-es sikerükkel abszolválták is a papírformát, ám a kanizsaiak játéka most volt a legjobb a bajnokaspiránssal szemben. A piros-kékek Sipőcz Kamilla révén egyenlítettek a TFSE vezető gólja után és 3-1-et követően is szépíteni tudtak Buncsák Réka révén, a második félidő azonban már a papírforma szerint zajlott. 

– Összekaptuk magunkat, az első félidő egészen jól nézett ki, semmi gondunk nem volt. Egy-két apróbb bakiból kaptuk a gólokat, de az eredmény egész jó volt nekünk az első felében. A második félidőre fejben vagy mentálisan elfáradtunk, lekéstük a csatlakozásokat mindenhol aztán kaptuk a gólokat – értékelt Benedek József vezetőedző. 

A párharc kétmérkőzéses, február 7-én Nagykanizsán csapnak össze a felek. A párharc lényegében 40 perc alatt eldőlt, így a visszavágón a tisztes helytállás lehet a kanizsai hölgyek célja. Azt a mérkőzést az Olajbányász-csarnokban rendezik, ma viszont először a Kanizsa Arénában rendezik. A Tolna-Mözs jelenleg harmadik és ősszel 10-3-ra verte a Kanizsát, így itt is azért megvan a papírforma. 

– Amikor legutóbb játszottunk velük hazai pályán, az is eléggé "véresre" sikeredett. Bízom abban, hogy most egy szorosabb eredményt tudunk játszani, még ha a papírforma nem is velünk van. Mindenképpen számítok a lányok jó mentalitására és az Arénához méltó játékra. Minden csapatra jó hatással van, hogyha nagyobb közönség előtt mérkőznek, reméljük, hogy a lányokra is hatással lesz – tette hozzá Benedek József. 

Az FC Nagykanizsa-Tolna-Mözs mérkőzés 19 órakor, a Szabadics Kupa napi programjának zárását követően kezdődik a Kanizsa Arénában. A játékoskerettel kapcsolatos hírek, hogy a sérüléséből visszatérő csapatkapitány Szollár Bernadett néhány percre már bevethető, valamint az egyesület leigazolta Nagy Biankát, aki nagypályán a ZTE játékosa. 

KÁLOVICS Tibor

Fotó: Szalai Szilveszter/Kanizsa Médiaház - archív

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.