Zeneszótól lesz hangos Nagykanizsa október 1-én
Már várja a jelentkezéseket a „Zenél a város” elnevezésű programsorozatára a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola. Az esemény célja, hogy október 1-én, a zene világnapján minél többen zenéljenek és énekeljenek Nagykanizsa különböző pontjain.
A programsorozatot még a pandémia idején hívták életre a zeneiskola pedagógusai, hogy a különböző köztereken megszólítsák az embereket. A tavalyi évben a zene világnapján már tucatnyi helyen rendeztek különböző koncerteket és vitték el a muzsika örömét a város több pontjára. Baráth Adrien elégedetten emlékszik vissza az előző év rendezvényeire.
- Az elképzelésünk az, és ez a tavalyi évben nagyon jól bejött, hogy kimentünk a keleti városrészbe, ahol egy nagyszerű minikoncert volt. Elmentünk Miklósfára, ott is volt egy minikoncert, az Erzsébet téren már reggeltől zajlottak ezek a koncertek és egy nagyon sikeres rendezvényt tudhattunk magunk mögött – tudtuk meg Baráth Adrientől, a FFZAMI igazgatójától.
A zeneiskola a múlt héten hirdette meg a kezdeményezését és már most szinte valamennyi tavalyi fellépő, valamint az intézmény pedagógusai is jelezték, hogy ismét részt vennének a közös zenélésben. Az iskola idén is együttműködik a múzeummal és a könyvtárral, illetve vendéglátóhelyeken is lesz lehetőség zenélni. A szervezők az őszi időjárásra is igyekeznek készülni.
- Tavaly nagyon jó idő volt, sütött a nap, de arra is kell gondolnunk, hogy mi van akkor, ha eső van. Ezért olyan helyszíneket is ki kell nézni, illetve biztosítani kell, ahol eső esetén mégiscsak meg tudjuk tartani ezeket az előadásokat – mondta el Baráth Adrien.
Azok, akik szívesen részt vennének a zene világnapi programban fellépőként vagy biztosítanák a helyszínt, szeptember 15-ig jelentkezhetnek az ffzami1926@gmail.com email címen.
K.T.
(Kép: Kanizsa Médiaház)