Több program is várja a családokat az ünnepi hétvégén

facebook megosztás

Már több éves hagyomány, hogy nagyszombaton családi programok várják a az érdeklődőket a Thúry György Múzeum Fő úti épületében. 10-től 13 óráig az intézmény udvarán állatsimogató, az épületben pedig tojásfestés és kézműves foglalkozás lesz.

– Amikor az egész elindult, célunk volt, hogy ne vegyenek élő állatot húsvétkor ajándékba. Jöjjenek el a múzeumba, mi biztosítjuk, hogy a gyerekek találkozzanak élő nyúllal és más állattal, ami a húsvéthoz kötődik. Ezt szerettük volna. Másrészt pedig azt gondolom, egy húsvéti tojásfestésnek más hangulata van a múzeum falai között. Pláne, hogy most is olyan kiállításunk van, ami kapcsolódik a néprajzi jellegű tojásfestéshez – mondta Lebár Edit a Thúry György Múzeum művelődésszervezője.

Húsvéthétfőn a Zalagyöngye Táncegyüttes feleleveníti a hagyományos locsolás szokását, illetve táncház is várja majd a kikapcsolódni vágyókat Kiskanizsán.

– Ez egy elég vidám hangulatú kis program, a locsolás eleve megadja a hangulatot, ez évek óta visszatérő eseményünk. Eddig mindig mentünk, végigjártuk a lányokat, de most már annyira felszaporodott a létszám – mivel a Szikrák is itt vannak – hogy már képtelenség végigjárni. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy közös locsoláson bonyolítjuk le ezt az eseményt – nyilatkozta – Tóth István a Zalagyöngye Táncegyüttes  művészeti vezetője.

A délután Kerekítő programmal indul a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, majd az 5 órakor kezdődő locsolás után táncház és kézműves-foglalkozás is várja a kicsiket és nagyokat, a családokat és minden érdeklődőt. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.