Július 21-ig pályázhatnak az idősügyi klubok és civil szervezetek

facebook megosztás

Új pályázati lehetőségekkel erősítené a helyi civil életet Nagykanizsa városvezetése. Az önkormányzat célja, hogy új lendületet adjon azoknak a közösségi kezdeményezéseknek, amelyek az elmúlt években háttérbe szorultak – részben anyagi források hiányában. Bár a kulturális és sportpályázatok már korábban is elérhetőek voltak, most két új irány nyílt meg: a civil, illetve az idősügyi szervezetek célzott támogatása.

A civil szervezetek számára létrehozott pályázat lehetőséget ad azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak, amelyek nem kifejezetten sport- vagy kulturális profillal működnek, de aktívan részt vesznek Nagykanizsa közösségi életében. Tóth-Bagó Mónika alpolgármester elmondta, a korábbi pályázatok alapján nagy érdeklődésre számítanak. 

pályázat

- Itt az volt a lényeg, hogy inkább a kultúra, a művészet, a különböző rendezvények, ünnepi rendezvények előtérbe kerüljenek, illetve egy ilyen közösségformáló szerepet szerettünk volna ennek szánni és ezzel a céllal jött ez létre. 50 ezertől 300 ezer forintig lehet pályázni, a pályázati időtartama pedig július 21. Addig lehet beadni a pályázatokat és ennek a kerete pedig 5 millió forint. Külön van még az idősügy számára, ott pedig 2,5 millió forint az elkülönített alap, szintén július 21-ig lehet pályázni. Azt pedig azért gondoltuk, mert 2023-ban volt egy 1 millió forintos keret az idősügyi civil szervezetek számára, de én azt gondolom, hogy azért nyilván ahhoz már, hogy kimozduljanak egy húsz fős társaság, buszos kirándulást szervezzenek, például ami azért egy közösség összetartó ereje van, az már nem olcsó. És ezt szerettük volna elérni, hogy azok az idősügyi szervezetek, akik aktívak és tevékenyen szeretnének még a városban működni, ők lehetőséget kapjanak és azért a forrás biztosítva legyen számukra – tudtuk meg Tóth-Bagó Mónikától, Nagykanizsa alpolgármesterétől. 

SZ.F.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.