Az aszályt átvészeli a szőlő, viszont az aranyszín sárgulás fertőz

facebook megosztás

A szőlőt is megviseli a szárazság, de jobban tűri, mint a többi növény. Az ültetvények jelenleg középérésben vannak. Csapadék hiányában a gombabetegségek nem támadják a dűlőket, a gazdáknak a rovarkártétellel, a kabóca okozta aranyszín sárgulással kell megküzdeniük.

A szőlőnek mélyebben van a gyökere, meg tudja keresni a vizet, ezért is bírja jobban az aszályos időszakot – magyarázta Nagy Lajos, az Antal Pince borásza.

szőlő

- A másik, hogy egy okos növény. Jól reagál a melegre, a sztrómák becsukódnak, a levelek nem párologtatnak, nem termelnek hőt, igaz, hogy nem is csinál semmit. A hűvösebb időben, amikor lehűl 30 fok alá, akkor bepótolja azt, amit addig kellett volna – tudtuk meg Nagy Lajostól. 

Jelenleg középérésben van a szőlő, kezd viaszosodni, hamvasodni a héja, ami kedvező a gombabetegségek támadása ellen. A kezdeti stádium után, nagyjából két-három hét múlva a szőlő megvédi saját magát – fogalmazott a szakember. A száraz, meleg időben a védekezésre kevesebbet kellett fordítani a gazdálkodóknak, ám a több éve jelen lévő ellenség, az aranyszínű sárgulás, a fitoplazma még mindig fertőz.

- A fitoplazma ellen igazából nem tudunk tenni semmit, nincsen ellene szer. Egyedül a vektort, a kabócát tudjuk irtani, ami a fertőzött tőkéről viszi át a másik tőkére. Egy szívogató bogár, felszívja a fitoplazmás tőkéről a fertőző anyagot, a fitoplazmát magát. Átmegy egy egészséges tőkére, azon is nekiáll szívogatni, ezáltal beoltja a másik tőkét is és elindul a nedvkeringésbe, a tápanyagellátásba és a tápanyag útját fogja gátolni, azért megy tönkre a szőlő - fogalmazott Nagy Lajos. 

Az aranyszín sárgulást okozó fertőzéssel csak a szőlősgazdáknak van problémája, akikből pedig egyre kevesebb van a cserfői hegyhátakon is – mondta el az Antal Pince borásza.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.