Továbbra is népszerű a Zöldtábor – Az önkormányzat tovább fejlesztené az épületegyüttest
Ismét gyerekzsivajtól hangos a Zöldtábor a Csónakázó-tónál. A napközis foglalkozásokra azokat az általános iskolás diákokat várják, akik érdeklődnek a különféle sportos és kézműves programok iránt. A tábor több épületrésze is felújításra szorul, amit a jövőben az eladásra kínált önkormányzati üdülő árából fedezne a városvezetés.
A létesítmény főépületét mintegy három évvel ezelőtt, egy Interreg programnak köszönhetően újították fel, valamint egy kerékpáros látogatóközpontot is kialakítottak. Az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai közé tartozik az általános iskolás gyermekek nyári felügyelete. A tábor a tanév végével, a nyári szünet első hetében kezdődik és egészen augusztus közepéig vállalja a gyermekek felügyeletét, természetesen a piaci árakhoz képest jóval kedvezőbben, a hátrányos helyzetű gyermekek pedig ingyen vehetik igénybe a szolgáltatást.
- Most 73 gyerekkel dolgozunk a mai napon, van egészen a másodikastól a nyolcadikasig. Minden nap igyekszünk nekik valami programot szervezni, hogy ne unatkozzanak. Ma a könyvtárosok látogatnak ki hozzánk, holnap a SZKES Dance Tánccsoporttól Edina teszi tiszteletét nálunk egy táncfoglalkozásra, szerdán a családsegítő szolgálat jön, pénteken pedig kézműves foglalkozáson vesznek részt, ezenkívül szabad játék van, amihez rendelkezésre állnak eszközök - tudtuk meg Bódis Balázs táborvezetőtől.
A felújított épületrész mellett egy 10 faházból álló kemping is van a tábor területén, amik jelenleg nincsenek hasznosítva. Ennek egyik oka, hogy sem a klimatizálásuk, sem a téliesítésük nincs megoldva, illetve vizesblokk sem tartozik hozzájuk – árulta el Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője.
- Ezeknek a megoldását szeretnénk majd a jövőben elindítani, így a funkciójuk is bővülne és akár az év teljes időszakában kiadható lenne, biztos, hogy nagyon hangulatos helyen van a Zöldtábor itt a Csónakázó-tó mellett. Illetve itt lent található egy vizesblokk, ami gyakorlatilag az itt tartózkodó táborozókat is kiszolgálja, egyébként vizesblokk található a főépületben is, de ez külön vizesblokként üzemel. Ebben található wc, illetve a hátsó részen zuhanyzó. Ezt, amikor olyan esemény van a Csónakázó-tavon, akkor igénybe is szokták venni - mondta el az önkormányzati képviselő.
Schauta Marcell hozzátette, több szempontból is fontos lenne az épületegyüttes korszerűsítése, hiszen a Csónakázó-tó folyamatos fejlesztésének köszönhetően remélhetőleg egyre több rendezvény költözik majd ide a közeljövőben, ezek során pedig a Zöldtábor épületeit is hasznosíthatnák.
SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)