Rendhagyó kötetbemutató a könyvtárban

facebook megosztás

Vetítettképes előadással egybekötött kötetbemutatóval várták az érdeklődőket csütörtök délután a Halis István a Városi Könyvtárban. Hargitai Henrik „Mars-felfedező” című munkája különböző aspektusokból vizsgálja a vörös bolygót.

A NASA posztdoktori ösztöndíjasaként két évet dolgozott az Egyesült Államokban Hargitai Henrik, ahol a Mars Navua Valles nevű régiójának kutatása volt a fő feladata. A nagykanizsaiaknak bemutatott kötetében olyan jelleggel szerette volna ismertetni a bolygót, mint a földrajzi atlaszok. A könyv második felében pedig a Marssal kapcsolatos kérdéseket tesz fel a különböző korosztályoknak. Szerinte Magyarországon nincs olyan intézmény, ahol bolygókutatással foglalkoznak, ám a gyerekeket így is szeretné megismertetni a területtel. 

mars

- Nagy dilemmám, hogy felelős dolog-e azt csinálni, hogy egy olyan szakma iránt keltek fel érdeklődést, amiben az egyenes út külföldre vezet. De mégis úgy gondolom, hogy a Mars vagy más bolygók – esetleg a Naprendszeren kívüli planéták – ismerete az van olyan fontos a számunkra, hogy legyenek akár magyarok is, akik ezzel foglalkoznak - fogalmazott Hargitai Henrik geográfus.

A városi könyvtárban havonta több kötetbemutatót is tartanak, természettudományos munkákat azonban ritkán prezentálnak az olvasóknak. Győrfi Norbert, a bibliotéka munkatársa hangsúlyozta, az eseménnyel az eziránt a terület iránt érdeklődőknek is szerettek volna kedvezni.

mars

- Szerintem szűkebb értelemben a csillagászatot kedvelőknek lehet érdekes, tágabb értelemben viszont azt mondom, hogy minden természettudományos terület iránt érdeklődőnek ez egy érdekes lehetőség – árulta el Győrfi Norbert, a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa. 

Hargitai Henrik a prezentációja során hangsúlyozta, a Mars a leginkább földszerű bolygó a Naprendszerben, így nem elképzelhetetlen, hogy a planétán tovább marad fent az élet, mint a mi égitestünkön.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.