A történelmi Magyarország hadiösvényeit járhatták be a nagykanizsaiak

facebook megosztás

A Prima Primissima-díjas Hazajáró című televízióműsor alkotóinak előadásával folytatódott a Hadak útján programsorozat. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Halis István Városi Könyvtárban tartott előadásán a Nagy-Magyarország területén végbemenő harcokat mutatta be a közönségnek.

2011-ben debütált a televízióképernyőn a turisztikai-honismereti magazinműsor, amelynek célja, hogy bemutassa a Kárpát-medence természeti értékeit, történelmi emlékeit és a határon túli magyarság mindennapjait. A stáb azóta több mint 300 adást készített és az évek alatt csaknem 700 közönségtalálkozón vett részt. Nagykanizsai előadásukra is egy forgatásról érkeztek, ahol Verőce környékét járták be. Az elmúlt 13 évben folyamatosan utaztak a történelmi Magyarország területén, de akadnak olyan települések, amelyeket még nem látogattak meg.

- Erdélyben és Felvidéken vannak még ilyen helyek, gyakorlatilag a Délvidéket, a Muravidéket már teljes egészében sikerült lefednünk. Még néhány epizódot Szlavóniában, tehát a mai Horvátországban készülünk még forgatni, valamint a tenger mentén is. De főleg Felvidék és Erdély az, amelyre az elkövetkező három évben fókuszálni fogunk – tudtuk meg Jakab Sándortól, a Hazajáró egyik tagjától. 

Az előadás első fele a műsor készítésének körülményeiről szólt a stábtagok bemutatásával, valamint a legérdekesebb forgatások felidézésével. A „Hadiösvényen” című prezentációban Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár több mint 1000 év legfontosabb harcait mutatta be, szinte az összes magyarlakta területet taglalva.

hazajáró

- Az ember nem tudja kivonni ez alól magát, ha a történelmi haza tájait járja. Nagyon sok véráztatta csatamező, kárpáti hágó arról mesél, nemcsak a természeti szépségekről, hanem arról is, hogy ezt a hazát meg kellett védeni elég gyakran, sőt szinte folyamatosan a Honfoglalás korától kezdve egészen az 1945-ös évig, itt folyamatosan egy megmaradásért zajló küzdelem zajlik – fogalmazott Kenyeres Oszkár, a Hazajáró tagja.

A Hazajáró tagjai elmondták, terveik szerint a műsoruk még legalább 2026-ig szerepelni fog a televízióképernyőn.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.