#élelmiszer

A FAO és az Élelmiszerbank szervezésében megvalósuló élelmezési világnapi akciót élelmiszeripari és -kereskedelmi cégek összefogása tette lehetővé.…

20 forintról 31 forintra emelkedett a zsemle átlagos darab ára, a félbarnakenyérért pedig 54 százalékkal fizetünk többet, mint öt éve – derült ki a…

Szeptemberben 10. alkalommal indult útnak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Együnk Egymásért adománygyűjtő programja, amelyhez vendéglátóhelyek és…

Újabb lélektani határt lépett át hazánk egyik legnagyobb jótékonysági szervezete: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 16 éves tevékenysége során…

Lezárult a Nébih kettős termékminőséget vizsgáló kutatása. A hároméves projektből kiderült, az Európai Unió egyes országainak árucikkei között…

Tovább tart az áremelkedés az élelmiszerek körében, több mint 14 éve havi rendszerességgel végzett Privátbankár Árkosár-felmérésünk során 4,4…

Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több,…

A kézműves termékek előállítói, az őstermelők elhivatottan végzik tevékenységüket. Azok, akik nem csupán a család számára állítják elő egészséges…

Listeria monocytogenes jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. az ország minden Aldi üzletéből azonnali hatállyal visszahívja és kivonja…

Új paradicsomfajta termesztése kezdődött Magyarországon, a különleges sötétlila színű termés a következő hónapokban már forgalomba is kerül -…

Az enyhe tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban, akár már február végén elkezdődhet a jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító…

Mennyiségi korlátozással idén újra adómentes a pálinkafőzés, adminisztrációja alig változik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön…

Emberi fogyasztásra alkalmasnak találta a lisztkukacot az EU élelmiszerbiztonsági hatósága. A szervezet ugyanis, a világon elsőként állapította meg…

Átszervezi tevékenységét a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. - a korábbi Pannontej -, amely bezárja zalaegerszegi sajtüzemét, illetve tovább…

Élelmiszerrel segíti a rászorulókat az egyik kanizsai pékség. A sütöde az év minden napján több helyszínre juttatja el a napi maradékot. A pékség…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.