Drogellenőrzés a szórakozóhelyeken

facebook megosztás

A novemberben bejelentett, januárban törvénybe iktatott rendelet alapján a rendőrség akár három hónapra is bezárhatja azokat a vendéglátóipari egységeket, ahol droghasználatot feltételez. A szórakozóhelyek vezetői szerint a szabályozás betarthatatlan, mert nem tudnak hatóságként működni, és mindent ellenőrizni.

Az elmúlt hónapokban országosan több helyet bezártak, illetve razziáztak a rendőrök. Februárban több mint 90 koncerthelyszín és 270 iparági szereplő tiltakozott a szerintük átláthatatlan és félelemkeltő törvény ellen. Stábunk egy nagykanizsai szórakozóhely vezetőjét kérdezte arról, mit tehet üzemeltetőként annak érdekében, hogy kiszűrje az ittas vagy bódult állapotban érkező vendégeket.

- Sajnos manapság nem csak alkoholt fogyasztanak a fiatalok, hanem egyéb tudatmódosító szereket is. Én egy dolgot tudok csinálni, ennek valóban voltak előzményei, ami alapján azt gondoltam, hogy ezt szigorúan meg kell tenni, és talán tavaly március volt, amikor kimondtuk, hogy innentől kezdve nagyon szigorúan szűrjük azokat az embereket, akik úgy érkeznek ide, hogy akár öltözetben, akár állapotban nincsenek azon a szinten, hogy ide beengedjük őket. Én azt gondolom, hogy azóta nagyon-nagyon megváltozott itt a társaság eleve, a hely vendégeinek az összetétele is, és teljesen más stílusban, felszabadultabban tudnak az emberek szórakozni - árulta el Tatár Csaba, a Tanácsháza vezetője. 

Tanácsháza

A mintegy egy éve tartó DELTA-program részeként zajló intézkedések kapcsán addiktológus szakembert kérdeztünk, aki szerint a kommunikációs problémákat kell elsősorban megoldani a témakörben.

- Már sokszor elmondtuk, és már tavasszal is elmondtuk, nem csak én, hanem számos szakember, hogy valójában a drogproblémát, ha valóban kezelni akarjuk, akkor ez egy komplex beavatkozás. Itt a kínálat- és keresletcsökkentésre, az ártalomcsökkentésre is figyelni kell. Nagyon fontos a preventív beavatkozás, hogy ezt időben kezdjük el. Azt gondolom, hogy itt az egész társadalomnak részt kell vennie ebben - mondta el Szemelyácz János pszichiáter.

A magyar középosztály az első helyen van az alkoholfogyasztásban, míg a fiatal felnőttek és a kamaszok körében a kábító fájdalomcsillapítók és a szintetikus dizájnerdrogok, a fentanilok számítanak csúcsszereknek. Amikor statisztikákról hallunk, vagy személyesen találkozunk egy-egy drogfüggő történetével az ismeretségi körben vagy a világhálón, talán mindannyiunkban tudatosul: az ország helyzete nem kifejezetten jó. Ezért is fontos, hogy elsősorban egymásra figyeljünk, és ne egymás mellett éljünk – tette hozzá a szakember.

R.H.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.