A riasztás csütörtök 0 órától kedd 24 óráig van érvényben

facebook megosztás

Életbe lépett a haramadfokú hőségriasztás. Az ország nagy területén 25 fok felett, de néhol 27 fok felett is alakulhat a napi átlaghőmérséklet. A HungaroMet tájékoztatása szerint csütörtöktől tovább melegszik a levegő, a hőmérséklet délutánonként 32 és 37 fok, estefelé 20 és 30 fok közt alakul.

A szakemberek az ilyenkor szokásos óvintézkedésre hívják fel a figyelmet. Lehetőség szerint tartózkodjunk árnyékban, használjuk ki a klimatizált helységek nyújtotta lehetőségeket, fogyasszunk minél több folyadékot – kerülve az alkoholtartalmú italokat. Nagykanizsán az Erzsébet téren felfrissülést adhat a párakapu, ezen kívül több ivókút is van a belvárosban, a Kálvin téren és a Vásárcsarnok közelében is. 

haramadfokú hőségriasztás

- Nagyon felhívnánk a figyelmet arra, hogy ebben a hőségben jobban figyeljünk az egyedül élő idős rokonokra, szomszédokra, akár egy kopogtatással, vagy mondjuk egy telefonhívással is életet menthetünk, és időben érkezhet a segítség. Nagyon fontos az is, hogy gyerekeket, háziállatokat soha ne hagyjunk parkoló gépkocsikban, ugyanis itt az utastér gyakorlatilag egy-két perc alatt rendkívül forró lesz. Hogy szemléltessük, egy most 35-40 fokban kint hagyott autó egy perc alatt 70-90-100 fokra is képes a belső terekben felmelegedni. És ez bizony egy állatnak, egy kisgyermeknek óriási megterhelést jelent. Tehát fokozottan kérjük a szülőket, a tulajdonosokat, hogy ne hagyjanak se gyermeket, se háziállatot az autókban. Aki ilyent lát, mindenképpen a 112-es hívószámon kérjen segítséget - mondta el Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. 

A Katasztrófavédelem szóvivője kiemelte: annak ellenére, hogy tűzgyújtási tilalom van 10-12 esetben vonulnak a tűzoltók a nem megfelelő magatartás miatt, és 7-8 esetben riasztják őket rosszullét miatt idősebb emberek lakásához.

V.A.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.