Vízelvezető árkok: erre ügyeljünk!
A következő napokban még élvezhetjük a jó időt, ugyanakkor a meteorológiai előrejelzések a hét második felére már esőt is jeleznek. Éppen ezért most még ideális megtisztítani a vízelvezetőnket!
A közterületen található árkok, nyitott csatornák, folyókák és átereszek tisztán tartása – az ingatlan előtti szakaszon – az adott ingatlan tényleges használójának kötelessége. Ugyanígy az ingatlan tulajdonosának vagy használójának feladata a járműbehajtók átereszeinek megfelelő kiépítése és rendszeres karbantartása. Ezzel nemcsak saját ingatlanunkat védjük, hanem hozzájárulunk a közlekedés biztonságához is, megelőzve, hogy a víz az úttestre ömöljön.
Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy lakóingatlanok előtt hosszabb szakaszon lefedik a nyitott vízelvezető árkokat, többnyire parkolás céljából. Nyílt csapadékvíz-elvezető rendszer esetében azonban ez nem szabályos megoldás.
Fontos, hogy semmilyen hulladék ne kerüljön a vízelvezető árkokba, és az odasodródott szemetet is távolítsuk el, a hulladékkezelési előírásoknak megfelelően. Az árkok rendszeres kaszálása mellett gondoskodni kell a növényi maradványok, hordalékok eltávolításáról, valamint az átereszek tisztításáról is – ez szintén az ingatlantulajdonos kötelessége.
Tilos szennyezett vizet a csapadékvíz-elvezető árkokba bevezetni! Ez vonatkozik a kommunális szennyvízre, az olajjal vagy vegyszerrel szennyezett vizekre, valamint az állattartás során keletkező szennyezett vizekre is – függetlenül attól, hogy előkezelt vagy tisztított állapotú-e. Ezek az anyagok nemcsak a vízelvezetést akadályozzák, hanem súlyosan veszélyeztetik a környezetet és az élővilágot. Különösen kockázatos, hogy bekerülhetnek a talajvízbe vagy az ivóvízhálózatba is.
Gyomirtó szereket kizárólag betonozott vízelvezető rendszerekben alkalmazzunk! Egyéb esetekben használatuk tilos. Gyakori probléma, hogy a gyomirtószerekkel kezelt, növényzettől megfosztott árkokban a talaj fellazul, így egy nagyobb esőzés során sár képződik, amely eltömítheti az árkokat és átereszeket.
Erős esőzések vagy huzamosabb csapadékos időszak után érdemes ellenőrizni a vízelvezető csatornák és árkok átjárhatóságát. Ilyenkor gyakori a feliszapolódás, amely jelentősen csökkenti azok vízelvezető képességét. Ha ezt elmulasztjuk, a következő heves esőzés során akár ingóságaink is veszélybe kerülhetnek.
A tisztítási munkálatokat legalább havonta egyszer végezzük el, de figyeljük az időjárási előrejelzéseket is. Ha időben tájékozódunk, fel tudunk készülni az intenzívebb csapadékra. Ebben segítséget nyújt a katasztrófavédelem által fejlesztett VÉSZ alkalmazás, amely okostelefonra letölthető, és időben jelzi a várható időjárási veszélyeket, beleértve a jelentősebb csapadékot is.
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a lakosságot, hogy a biztonság és a komolyabb károk elkerülése érdekében tegyenek eleget a fentiekben ismertetett kötelességeiknek. A megelőzés felelősség – de egyben lehetőség is: ha időben gondoskodunk a vízelvezetésről, elkerülhetjük a bajt - tette közzé honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
katasztrofavedelem.hu