Október 31-ig várják a pályázatokat
Újabb pályázati lehetőséggel ismertette meg az érdeklődőket a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány. A szervezet idén ősszel City Tündér címmel kínál támogatási lehetőséget.
A Loco-Motiv Közösségi Alapítvány évente több alkalommal is pályázati lehetőséggel várja az érdeklődőket. A City Tündér a jótékonysági kezdeményezéseket támogatja, illetve azokat, amelyek valamilyen szempontból egy-egy réteg felkarolását ösztönzik – mondta el Cserti Csilla, az alapítvány kuratóriumi tagja.
- Az idén a kiemelt témánk a generációk közelítése, ami azt jelenti, hogy várunk minden olyan projektet, ötletet és kezdeményezést, ami azt célozza, hogy az idősebb és fiatalabb generáció között valamilyen módon párbeszédet teremtsünk, vagy közös aktivitásra ösztönözzük őket – tudtuk meg Cserti Csillától.
A Loco-Motiv Alapítvány most egy újfajta kezdeményezést indít, miszerint a pályázók közül öt mindenképpen kiválasztásra kerül, ők fixen 200 ezer Ft-os támogatásban részesülnek. Az öt szervezetet tovább versenyeztetik majd plusz források eléréséért.
- Aki egy megadott időn belül minél több plusz támogatást tud gyűjteni az ő saját elképzeléséhez, azok közül az elsőnek 300 ezer, a másodiknak 200 ezer, a harmadiknak még plusz 100 ezer Ft támogatást fogunk adni – árulta el Cserti Csilla.
A pályázat benyújtási határideje október 31-e az egyesületek, civil szervezetek mellett baráti társaságok, közösségek jelentkezését is várják.
V.A.
(Kép: Kanizsa Médiaház)