Közös emlékek és szórakozás

Zsúfolásig megtelt szombat este a zalamerenyei kultúrház nagyterme, ahol első alkalommal rendezték meg a faluból elszármazottak találkozóját. A program szentmisével kezdődött, majd faültetés következett, de a településen készült fotók gyűjteményét is bemutatták. A találkozót éjszakába nyúló beszélgetés, és zenés vacsora zárta. 

Zalamerenye polgármestere mesélte, hogy komoly munkát végeztek azok, akik a szervezésben feladatot vállaltak. Sok év után már nem volt könnyű feleleveníteni, hogy kik is éltek a faluban 40-50 vagy akár még több évvel ezelőtt. Leginkább az idősek segítségére számítottak. 

- Gondolatban házról házra végig mentek és végig gondolták, hogy kik voltak azok a családok, akik itt laktak, azoknak a felmenőit megtalálni. Sokszor Eta néni segédletével, telefonon kerestük fel az elszármazottakat, hiszen az időskorú emberek már Facebookon és a médiában, social mediában nem annyira elérhetőek. Úgy látom, hogy nagyon nagy siker koronázta meg ezt a kutatómunkát, amit itt végeztünk, hiszen szinte mindenkit el tudtunk érni, és nagyon-nagyon sokan elfogadták a meghívásunkat - mondta el Könczöl-Takács Helga, Zalamerenye polgármestere. 

Stábunk a nap végére, a zenés, beszélgetős vacsorára érkezett a faluba. Itt találkoztunk a fényképgyűjteményt szervező, már szegedi nyugdíjas pedagógussal. 

- Az emberek lelkesek voltak, akikkel találkoztam még gyerekkoromból, akiket ismertem adtak képeket és azt nagyon sokan segítettek digitalizálni, javítani a képek minőségét - árulta el Mónok Mária, nyugdíjas magyar-történelem tanár. 

A képek egy részét eddig is lehetett látni, de egyiken sem voltak nevek, évszámok. Mónok tanárnő segítségével most ezt is pótolták. 

- A testvérem, aki most az akadémiai könyvtár főigazgatója, azt mondja minden riportban, hogy szerte mászkál a világban, de akkor kezdi otthon érezni magát, amikor meglátja a merényei templomot. És akkor ő ugye írt egy könyvet, feldolgozta a plébánián megmaradt könyveket, tehát az inspirálására kezdtem el például azt is, hogy jó, akkor legyen ebből is egy könyv -tudtuk meg Mónok Máriától. 

A zalamerenyei elszármazottak napjára az ott élők közül sokakat tanító idős pedagógus is ellátogatott. 

- Meghatódtam, hogy olyan tanítványokkal találkoztam, akiket ezelőtt 40-50 éve tanítottam és megismertek és meghívtak. Úgyhogy nagyon boldog voltam. Köszönöm ezt. – Tetszik még emlékezni egyébként a tanítványok nevére, én is tanár voltam valamikor és nekem nagyon nehezen megy. – A nevekre már nem annyira, mert utána még 50 évig tanítottam Nagykanizsán és hát rengeteg nevet kellett megtanulni, de az arcukat megismerem és akkor hát nem tudom a nevüket, akkor megkérdezem - fogalmazott Kolonics Istvánné.

A tanárnő férje leginkább a korábbi pincére és a birtokra büszke. Ez még mindig megvan, a gyerekei gondoskodnak területről, de szüret már 4-5 éve nem volt. 

- A régi pincét lebontottuk és annak a hátulján rá volt írva, hogy épült negyvenkilencben, és itt a Béla, aki van az önkormányzatnál mindenes, annak az édesapja emlékezett rá, mert az most halt meg nem régen, emlékezett rá, hogy az ő szüleinek is meg az a szőlő is, akit vettem az öreg Marics bácsitól, azok egy évbe készültek negyvenkilencben, és ezelőtt 5-6 évvel, még annak a levét ittuk mi - árulta el Kolonics István.

A késő estig tartó találkozóra 150-en érkeztek és elevenítették fel a sokszor több évtizedes emlékeket. 

T.M.

(Képek: Kanizsa Médiaház)