Ha sokat ül napközben, működő recept a mikromozgás

facebook megosztás

Finn kutatók szerint még azok egészségében is pozitív változás állhat be, akik napi több órát órát töltenek ülőmunkával.

Régóta hangoztatják a kutatók, hogy az egészség szempontjából rendkívül fontos a rendszeres testmozgás. Ez azonban nemcsak azt jelenti, hogy folyamatosan kemény edzéseket kell tartania az embernek: egyre több vizsgálat jut arra az eredményre, hogy már a mikromozgásokkal is rendkívül sokat tud tenni az ember az egészségéért. Ott van például a nullzónás edzés, ami tökéletes lehet az állandóan elfoglaltaknak, de már a szimpla séta is hatékonynak bizonyult.

Most a finn Turkui Egyetem kutatói álltak elő egy új vizsgálat eredménnyel, ami azt mutatja, hogy már napi 30 percnyi könnyű intenzitású testmozgás is fokozhatja a szervezet azon képességét, hogy a zsírokat és szénhidrátokat energiává alakítsa.

A randomizált vizsgálatban 64, 40 és 65 év közötti felnőtt vett részt, akiknek nem volt sem gyógyszeresen kezelt cukorbetegsége, sem pedig szív- és érrendszeri megbetegedése, ugyanakkor több kockázati tényezőjük is volt ezekkel a problémákkal kapcsolatban.

A résztvevők elmondása szerint a kísérlet előtt jellemzően több mint tíz órát töltöttek üléssel naponta.

Az önkéntesek nagyjából fele egyszerű feladatokat kapott az állóképesség fokozására: ilyen volt például az álló íróasztal használata, a lépcsőzés vagy a könnyű séta elvégzése. A csoport másik fele kontrollcsoport volt, ők semmilyen változtatást nem eszközöltek az addigi életükön. A vizsgálat során minden résztvevő álló és ülési idejét egy csípőre helyezett eszközzel követték nyomon, amely akaratlanul is arra ösztönzött a kontrollcsoport egyes tagjait, hogy növeljék a mozgásukat.

Függetlenül attól, hogy melyik csoportba tartoztak, a tanulmány résztvevőinek körülbelül fele legalább napi 30 perccel csökkentette az ülőmunkával töltött idejét. Taru Garthwaite, az egyetem tudósa szerint a vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy még a napi minimális, 30 perces edzés is jótékony hatással lehet az anyagcserére, és potenciálisan segíthet megelőzni az életmóddal összefüggő betegségeket a kockázati csoportokban.

Egy korábbi, 2023-as vizsgálatban Garthwaite és néhány kollégája azt találta, hogy ha hat hónapon át csökkenti valaki az ülő életmóddal töltött idejét, az jelentősen csökkentheti az inzulinérzékenységet. Most hasonló előnyöket állapítottak meg az anyagcsere más aspektusaival kapcsolatban is. Az erről szóló tanulmány a Scandinavian Journal of Medicine & Science in Sports című tudományos lapban jelent meg.

Az eredmények arra utalnak, hogy a mozgásszegény életmódot folytató emberek még tudatos testmozgás nélkül is javíthatják a szerveztük általános egészségi állapotát. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az előnyök még nagyobbak lehetnek, ha valaki betartja a heti 2,5 órás mozgásra vonatkozó ajánlást, de már a minimális változtatás is hasonló eredményeket hozhat.

hvg.hu


 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.