Fölényes győzelemmel hangoltak a kupameccsre a kosarasok
Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata az NB II-ben. Koma Dániel és társai a mosonmagyaróvári MOGAAC otthonában győztek 107-71 arányban és így jól hangoltak a kedden esedékes kupamérkőzésükre.
A kanizsai csapat az előző szezonban mutatott szereplése miatt idén nem a nyugati divízióba, hanem az úgynevezett Kiemelt Csoportba kapott besorolást. A szezonrajton elszenvedett vereség után a dél-zalaiak második találkozóját elhalasztották, így a következő bajnokiját is idegenben kellett megvívnia a gárdának. Lovkó Csaba vezetőedző nem tudott elutazni Mosonmagyaróvárra, így Kovács Nándor irányította a csapatot.
A Kanizsa már az első negyedet fölényesen nyerte és 30-17-re vezetett tíz perc után, majd a második játékrészre már 25 pontra nőtt a különbség. A meccs második fele innentől kezdve gyakorlatilag formalitás volt, és végül 107-71-re győzött az előző szezon negyedik helyezettje. Sömenek Martin 30, Kiss Kornél 27, Koma Dániel pedig 21 pontot dobott, A kanizsaiaknál pályára lépett Hajduk Attila is, aki az előző szezonban még a Kaposvár színeiben lett bajnok az NB I/B-ben. Az új igazolás 19 ponttal és öt bedobott triplával debütált. Lovkó Csaba - akit telefonon értünk el - úgy fogalmazott, a 3-as poszton bevethető játékos komoly erősítés lesz a csapatnak.
– Kaposváron kicsit kevesebb szerepet kapott és úgy gondolta, hogy nálunk megpróbálja felépíteni magát. A bemutatkozása nagyon jól sikerült. Abszolút dinamikát ad a csapatnak, védekezésben erősíti a csapatot, támadásban pedig bővíti a variációs lehetőségeket. Egy olyan ember, akit az ellenfél védőinek nem lehet feladni, megkönnyíti a többiek dolgát támadásban – mondta el Lovkó Csaba.
A kanizsaiaknak nincs sok ideje kipihenni a pénteki győzelmet, hiszen kedden újabb mérkőzés következik. A Hepp Kupában a Sportopus Fehérvár lesz az ellenfél, amely az első körben 80-42-re kiütötte a CVSE-t és két győzelemmel kezdett a Közép A-csoportban. A meccs kedden 19 órakor kezdődik a Kanizsa Arénában. A kanizsaiak a héten bajnokit is vívnak, vasárnap a MAFC-Martos lesz az ellenfél.
KÁLOVICS Tibor
(Fotó: A Kanizsa KK hivatalos Facebook-oldala)