60 ezer gyereket menthetett meg az allergiától az, hogy csecsemőként már kaptak mogyorót
Egy friss tanulmány szerint valóban hasznos a csecsemőknek mogyorótartalmú termékeket adni a mogyoróallergia elkerülése céljából, írja az AP. A mogyoró korai bevezetésének pozitív hatásairól először nagyjából tíz éve jelent meg kutatás, most pedig az derült ki, hogy a becslések szerint körülbelül 60 ezer gyereknél nem alakult ki mogyoróallergia annak köszönhetően, hogy a 2015-ben kiadott orvosi ajánlás megváltoztatta a korábbi gyakorlatot, és kimondta, hogy a babák akár már négy hónapos kortól elkezdhetnek ismerkedni a mogyoróval.
A Pediatrics című folyóiratban megjelent friss tanulmányhoz a Philadelphiai Gyermekkórház orvosai több tucat gyerekorvosi rendelő elektronikus adatait elemezték, hogy nyomon tudják követni az ételallergiák diagnózisát a 2015-ös irányelvek bevezetése előtt és után. A kutatók azt mondják: most már biztosan ki lehet jelenteni, hogy kevesebb ételallergiás gyerek van, mint amennyi akkor lett volna, ha nem vezetik be a közegészségügyi programot.
A tanulmány szerint a 0-3 éves gyerekek körében a mogyoróallergia előfordulása több mint 27 százalékkal csökkent az első, 2015-ös ajánlás után, és több mint 40 százalékkal az irányelvek 2017-es bővítése után. Az Egyesült Államokban azonban az ételallergiákban még mindig a gyerekek körülbelül 8 százaléka érintett, közülük 2 százalék mogyoróallergiában.
A mogyoróallergia akkor alakul ki, amikor az immunrendszer tévesen károsként azonosítja a mogyorófehérjéket, és hisztaminokat és más vegyületeket szabadít fel, amelyek csalánkiütést, légzési nehézséget vagy akár életveszélyes anafilaxiás reakciót is okozhatnak.
Az orvosok évtizedekig úgy gondolták, hogy a szülőknek három éves kor után kell bevezetni a potenciálisan allergén ételeket. 2015-ben azonban a LEAP tanulmány hatására ez az ajánlás megváltozott. A LEAP azt találta, hogy a mogyoró korai bevezetése több mint 80 százalékkal csökkenti az allergia kialakulásának esélyét.
Az új irányelvek azonban lassan terjedtek el a gyakorlatban: egy felmérés szerint a gyerekorvosok mindössze 29, az allergológusok pedig 65 százaléka követte teljeskörűen a 2017-es bővített ajánlásokat.
A 2021-ben frissített ajánlás szerint a szülők 4 és 6 hónapos kor között kezdhetik bevezetni a mogyorót és más főbb allergéneket, előzetes szűrés nélkül.
telex.hu