Újra betöltik a háziorvosi praxist Murakeresztúron
Újra lesz állandó háziorvosi szolgálat Murakeresztúron. Már évek óta kerestek megfelelő szakembert a pozícióra a településen, eddig sikertelenül. 2025 második felében azonban a tervek szerint mindez lezárul, és megkötik a szerződést a még vizsgáira készülő Katona Kovács Kingával.
Még a rezidensi gyakorlatát végzi Katona Kovács Kinga, de őszre meglesz a szakvizsgája, és teljes állásban munkába állhat. Elkezdtük az egyeztetéseket, és örömmel jelentem, hogy az év második felében már a szerződés aláírása miatt fogunk összeülni – mondta el stábunknak Polgár Róbert, Murakeresztúr polgármestere.
– Igazából, ahogy megüresedett a praxis, azóta folyamatosan keressük az orvost. Pontosabban amióta átkerült az önkormányzat tulajdonába újra. Legelőször nyilván személyesen felvettük a kapcsolatot az orvosokkal, a kapcsolati rendszeren keresztül, mindenkinek elmondtuk, hogy szeretnénk, ha Murakeresztúron betöltésre kerülne a háziorvosi praxis. Utána a közösségi médiába, a Facebook-oldalunkon, saját oldalamon meghirdettük és ott jelentkezett be egy doktornő – tudtuk meg Polgár Róberttől.
Murakeresztúron négy éve, Józan Attila halála óta nincs állandó háziorvos. Most támogatást, saját, felújított rendelőt, szolgálati lakást és garázst is ajánlottak az újonnan jelentkező orvosnak.
– Már azzal, hogy hírré tétetett a dolog, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a lakosság részéről. Talán azt is mondhatnám, hogy ez a legnépszerűbb hír itt az elmúlt években, ami történt Murakeresztúron, annak ellenére, hogy sok jó hírünk van. Úgy tűnik az egészség az első a lakosság számára, de ha az ember a saját életére gondol, akkor is ezt tudja mondani - fogalmazott Polgár Róbert.
Nekünk a keresztúriak egészsége a legfontosabb, ezért nagy öröm, hogy újra betöltésre kerül ez a pozíció – tette hozzá Polgár Róbert.
B.V.
(Képek: Kanizsa Médiaház)