Pedagógusnak lenni olyan hivatás, amelyhez türelem és szív kell

facebook megosztás

Pedagógusnak lenni olyan hivatás, amelyhez erő, türelem és szív kell nap mint nap - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a pedagógusnap alkalmából rendezett budapesti ünnepségen, amelyen állami elismeréseket adtak át.

Rétvári Bence azt mondta: aki a tanári hivatást választja, szívből teszi, mert a gyerekekkel, a következő generációval szeretne foglalkozni.

A múlt tanításával a jövőt építjük, és ha olyan identitást adunk át a múltból, hogy mi magyarok sikeres, tehetséges nemzet vagyunk, akkor a fiatalok így fognak a jövőben magukra tekinteni.

"A mi nemzetünk arra hivatott, hogy Közép-Európában továbbra is ennek a régiónak a vezető országa legyen" - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: az oktatás identitást és világszemléletet ad.

Közölte, a kormány az elmúlt időszakban 1400 milliárd forintból 5600 iskolában valósított meg fejlesztéseket.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.