Nagy vasárnapi futam a hölgyeknél

facebook megosztás

A női labdarúgó NB II-ben is megkezdődnek a tavaszi küzdelmek, melynek keretében a tabella nyolcadik helyén álló FC Nagykanizsa vasárnap a Pécsi VSK otthonába látogat. Előtte azonban még Érden délelőtt 10 órától egy szintén NB II-es találkozó, csak éppen futsal vár a keret nagy részére.

A lényegében pontosan ötvenszázalékos mérleggel álló kanizsaiaknak meg a gólkülönbsége is 27-27, a bajnokság folytatását pedig annál a „pécsi vasutasnál” kezdhetik, mely a táblázat utolsó helyén áll - 11 meccsén még nem szerzett pontot. Ettől azonban kissé el kell vonatkoztatniuk a nagykanizsaiaknak, mivel március 9-én, vasárnap sűrű lesz a menetrendjük.

- Vasárnap délelőtt Érden lesz NB II-es futsal bajnoki mérkőzés, ott ahogy letudjuk a meccset, már pakolunk is be Pécs felé, hogy a délután fél háromkor kezdődő meccsünkre odaérjünk – fogalmazott Domján Péter, az FCN edzője. – Még lesz egy ilyen versenynapunk úgy tűnik, szóval így azért nehéz tervezni. Ennyi versengéshez tényleg szűk a keretünk, s már az ősz vége és ezek a tavaszi induló körök is sok erőt követelnek. Nehéz így tervezni, de persze nem adjuk fel, hogy egyben a szezon összességére tervezett tervünket, vagyis az ötödik helyet elérjük. Na jó, a Zetét jó lenne megelőzni, de nehéz lesz a tavaszi idény. Érkezőnk nem volt, ugyanakkor Sebők Viktóriával egy ideig biztosan nem számolhatunk, a kiváló kapusunk anyai örömök elé néz. Készülünk tehát a PVSK elleni találkozóra, győzelemmel szeretnénk nyitni a tavaszt.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.