Megnyílt az év első kiállítása a Hevesi-galériában

facebook megosztás

Herédi Zsuzsanna alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában. Az „Útközben” címet viselő tárlaton az autodidakta művész festményei, kézzel készített ékszerei láthatóak. 

Mindig is fontos szerepet játszott az alkotás Herédi Zsuzsanna életében, aki keramikusként is dolgozik és néhány évvel ezelőtt autodidakta módon kezdett el festeni. Korábban több csoportos kiállítása is volt már az alkotónak, a mostani a harmadik önálló tárlata. Festészetében igyekszik az emberi érzelmeket megjeleníteni, ehhez pedig igyekszik új technikákat elsajátítani, keresni az ihletet. 

- Tavaly óta elkezdtem a plen-air (szabadtéri) festészettel is foglalkozni Bottány Marianna vezetésével. Az ihlet az mindig kell hozzá természetesen, belülről jön az ösztönzés és aztán, hogy az végülis egy fotó, egy szép táj vagy esetleg egy ember, akinek megfog az arca, ez mindig változó - árulta el Herédi Zsuzsanna festőművész. 

Lengyák István szerint Herédi Zsuzsanna alkotásainak mondanivalója, hogy az ember úgy is képes nagyszerű alkotásokat létrehozni az életében, ha nem hivatásosként, hanem hobbiból kezdte el az alkotást. A Hevesi Iskola galériavezetője kiemelte, a bemutatott képek is megmutatják az intézmény tanulóinak, hogy mennyire fontos az önképzés a művészetben. 

hevesi

- Vannak ugyan már, akik pedzegetik ezeknek a művészeti alkotásoknak a kezdeteit, azok is például, akik a Farkas Ferenc Zeneiskolába járnak és zenét tanulnak vagy festészetet, esetleg itt a szakköreinkben, de egyikük sem hivatásos. Amit ők csinálnak, az ugyanaz, mint amit Herédi Zsuzsa csinál, örömmel tölti ki az idejét valami nagyon hasznos dologgal, hogy örömet szerezzen a környezetének is – mondta el Lengyák István, a Hevesi Sándor Általános Iskola galériavezetője. 

A kiállításmegnyitón Soós József, népi kerámiagyűjteményének egy részét felajánlotta az intézmény számára. A neves fazekasmesterek Őrségből és Sárospatakról származó alkotásai a galériában kaptak helyet, később az ebédlőben lesznek kiállítva. A gyűjtő személyes indíttatásból is döntött az adományozás mellett. 

- A lányom idejárt nyolc évig, tehát ez az iskola ismerős terület. Ezekről a gyerekekről tudom, hogy nagyon szeretik ezeket a kiállításokat, megnyitókat, nagyon sokat beszélgetnek róla. Mivel hozzánk már csak nagyon ritkán jönnek vendégek és, hogy ne ott egymagában legyen, ezért felajánlottam az iskola javára, hogy aki idejár az nyolc éven keresztül gyönyörködhet benne, elmesélheti otthon a szüleinek. Így kicsit tovább él bennünk ez a népi mesterség - fogalmazott Soós József gyűjtő. 

Herédi Zsuzsanna kiállítása január 31-ig látogatható a Hevesi Iskola nyitvatartási idejében. Az „Útközben” című tárlat megnyitóját az intézmény diákjainak műsora is színesítette. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.