Ezúttal járt az elismerés, versenyfutásban az ötödik helyért

facebook megosztás

Sikerült kijavítani az előző fordulóban esett csorbát a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es futsal-csapatának, Gyurcsányi Zsolt együttese a Sárbogárd otthonában győzött, s folytathatja éles versenyfutását a tabella ötödik helyéért.

Sárbogárd SE (8.) – Nagykanizsai Futsal Club (6.) 4-6 (2-1)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 13. forduló. Sárbogárd, 100 néző. Vezette: dr. Tóth-Tolnay (Krasznai, dr. Ihász). G.: Pataki (3., 10.), Gyurcsek (27.), Szalai Á. (28.), illetve Bogyó (19., 35.), Manganelli (23.), Hetesi (25., 38.), Millei (26.)

NFC: Németh M. – Bolla, Kovács Gy., Dömötörfy, Manganelli. Csere: Hetesi, Millei, Gyurcsányi, Bogyó. Játékos-edző: Gyurcsányi Zsolt.

Három bajnoki vereség után látogatott Sárbogárdra a szezon 13. fordulójában az NFC, s ezúttal sem kezdődött jól számukra a találkozó, lévén a hazaiak tíz perc után kétgólos előnyre tettek szert, A Kanizsa az első félidő utolsó percében Bogyó Károly révén azonban tudott szépíteni a csoport újonca ellen. A második félidőben átvette az irányítást a Nagykanizsai Futsal Club: Manganelli Attila, Hetesi Patrik és Millei Bálint góljaival már a dél-zalaiak mentek 4-2-re. A sárbogárdiak viszont nem adták fel, a meccs 28. percére sikerült egyenlíteniük. Öt perccel a vége előtt aztán Bogyó újra betalált, aztán Hetesi már a végeredményt is beállította a jó iramú, küzdelmes mérkőzésen. A kanizsaiakat dicséri, hogy hátrányból felállva sikerült fordítaniuk, lezárva egyben egy kellemetlen szériát, s így még a bűvös ötödik pozíció sincs túlzottan távol. Hétfőn este (19.30) a dél-zalaiak éppen az említett pozícióban lévő Tolna-Mözs FSE gárdáját fogadják. 

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.