Az önkéntes utánpótlás fennmaradását szolgálja a három évvel ezelőtt életre hívott verseny - frissítve!

facebook megosztás

Lezárult a Melinda Kupa. Az ifjúság számára létrehozott bajnokság egész éven át tartott fordulói után a záróakkordot az ötletgazda, letenyei egyesület szervezte meg múlt hétvégén.

A kupát ifjúsági tűzoltóversenyzés céljából alapították meg a letenyei önkéntesek 2021-ben. A megmérettetés régebben is létezett, de nem ennyire szervezett formában – mondta el a szervezők részéről Kovács Tibor. 

- Most egy bajnokságot hoztunk létre, amit évente újra és újra megrendezünk, minél több gyereket szeretnénk ebbe bevonni, hogy a zökkenőmentes tűzoltóélet fennmaradhasson. Ennek a versenysorozatnak ez a célja. Ezen a helyszínen már harmadik éve folyik a verseny, ez a hetedik, zárófutam ebben az évben, itt dőlnek el a kupák – árulta el Kovács Tibor, a Letenyei ÖTE elnöke.

A gyerekeknek akadálypályán, illetve stafétapályán kellett teljesíteniük, az utolsó fordulóban öt csapat vett részt. A házigazda-egyesület tagjai nagy lelkesedéssel érkeztek a megmérettetésre. A 15 éves Bíró Gergő is erősítette a csapatot a versenyben, és nem első alkalommal vett részt hasonló programon.

- Az unokatestvérem is a csapat része, és amikor bemutatta nekem, nagyon izgalmasnak nézett ki – mondta el Bíró Gergő. 

A Melinda Kupa és a hozzá hasonló versenyek nem csupán a kikapcsolódást szolgálják a gyerekek számára. A foglalkozásokon rengeteget tanulnak, és nem utolsósorban az utánpótlás helyzetét is javítani tudják az önkéntes tűzoltók vonatkozásában. A letenyei egyesület ifjúsági csapata a bajnokságban összetett második helyezést ért el, akadály- és a stafétapályán szintén hasonló volt az eredményük. A "Melinda CTIF minősítés" alkalmával "Arany" fokozatot szereztek.

tűzoltó

A Melinda Kupát 2021-ben alapították, az önkéntes tűzoltó élet fennmaradása érdekében.

A kupán ifjúsági egyesületek vesznek részt évről-évre, a fordulókat mindig más-más helyszínen tartják. Az idei esztendő befejezése Letenyén, a szervezőknél zajlott, népes utánpótlás táborral. A letenyeiek mellett érkeztek ifjú önkéntesek Miháldról, Pécsről és Nagycenkről is. A gyerekeknek különböző szerelési és ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, melyek mind a felkészülésüket és fejlődésüket szolgálják. Kovács Tibor, a letenyei önkéntesek elnöke elmondta: az utóbbi években egyre több egyesület felismerte azt, mekkora szükség van az utánpótlásra, így mára, ahol önálló, önkéntes vonuló egység működik, ott van ifjúsági tagozat is. A gyerekek a szép őszi időben lelkesen vették az akadályokat a letenyei pályán. 

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.