Már használható az új parkoló a kórháznál
Mától használható a kórház melletti új parkoló. A Burger King szomszédságában lévő telken szeptember közepén indult a munka, de a kivitelező a vártnál korábban végzett a projekttel, így már az ünnepi időszakban szolgálatba áll a terület. A leállók szakmai ellenőrzését szerda délután tartották.
Szeptember közepén forgattunk a kórház mellett, a kivitelező, a csurgói székhelyű Juhai és Társa Kft. akkor indíthatta a munkát. Az egykori foghíjtelek sokáig a kanizsai politikai élet vitás pontja volt, hiszen a Fidesz-frakció nehezményezte, hogy egy gyorsétterem költözik a belvárosba, valamint az új parkolók kiépítését sem tartotta jó lépésnek.
Még egy járdaszakaszt kell pótolnia a kivitelezőnek, de az új, 45 férőhelyes parkoló a tervezettnél 1 hónappal korábban elkészült, pedig a szintkülönbség és a csapadékvíz elvezetése nem könnyítette meg a munkát. A beruházást az önkormányzat saját forrásból fedezte, az összköltség mintegy 70 millió forint volt.
– A saját forrásainkat arra használjuk, hogy ilyen típusú fejlesztés is megvalósulhasson. Közel 70 millió forintba került ennek a parkolónak a kialakítása. Valamikor szeptember elején írta alá a város a szerződést a kivitelezővel, szeptember közepén átadtuk a munkaterületet, december első felében pedig el is készült, s most, december közepén, karácsony környékén egy kész parkoló van itt a területen – mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.
A szakmai átadás hírét Horváth Jácint szerdán megosztotta a közösségi oldalán. A legtöbb kérdés ott is azt firtatta, hogy fizetős lesz-e az ünnepi időszak után az új leálló. A válasz még nem eldöntött, de várhatóan nem marad ingyenes a parkolás ezen a területen.
– Nem szeretnénk, hogy hosszú távon használják ezt, hiszen pont az lenne a lényege, hogy forogjon és főleg napközben legyen lehetőség arra, hogy cserélődjenek az autók. S találjanak helyet az ide, a kórházba vagy más hivatalba érkezők. Szóval meg kell vizsgálnunk ezt a kérdést, hiszen a szomszéd területen, nyugat felé fizetős zóna van, a másik irányba viszont nem. Tehát ez a parkoló zónahatáron van, meg kell néznünk, hogy alakul majd itt a forgalom – árulta el Horváth Jácint.
A kórház parkolási problémáinak enyhítésére további tervei is vannak a városvezetésnek. Ezek között szerepel a most megnyitott rész bővítése, valamint a gyalogos kikötés az egészségügyi intézmény felé. A témát Horváth Jácint évértékelőjében is érintettük, azt a beszélgetést megtalálják a YouTube-csatornánkon.
M-B.GY.
(Képek: Kanizsa Médiaház)