Elkezdte a kanizsai telephelye kiépítését a kaposvári szemétszállító
Ez a nyomásgyakorlás része, és ez megér nekik ennyit – fogalmazott Horváth Jácint a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. kanizsai terjeszkedése kapcsán. Mint ismert, még mindig nem dőlt el, hogy január egytől maradhat-e a Netta-cégcsoportnál a szemétszállítás. Úgy tudjuk azonban, hogy néhány napja a somogyi cég a Vágóhíd utcában elkezdte a telephelye kiépítését.
Elsőként számoltunk be róla, hogy a részben kormányzati tulajdonú, somogyi kft. még a tavalyinál is alacsonyabb áron vállalná a szemétszállítást, kiszorítva ezzel a Nettát a piacról. A tárgyalásokról azóta nem sok hír látott napvilágot, Cseresnyés Péter a megyei napilapnak tett arra utalást, hogy az ő mozgástere már szűk, de amennyiben Kanizsa nem tud megegyezni a MOHU-val, az új cég átveszi a Netta dolgozóit. Mi Horváth Jácinttól, Nagykanizsa polgármesterétől úgy értesültünk, hogy ezen a héten több tárgyalást is folytat az ügyben. A konténerek érkezését ő is hallotta, ezt annak tudja be, hogy így akar jobb tárgyalási pozíciót kiharcolni magának a somogyi fél.
- Látva a kanizsai cég dolgozóinak a lojalitását, látva azt, amit érzékelünk a részükről, hogy igenis kitartanak a város mellett és elvárják, hogy a város tartson ki mellettük, mi maximálisan mellettük vagyunk. Én sajnálom, hogy ők maguk mondják azt, hogy a térség országgyűlési képviselője miért nem mellettük van, teszik fel nekem ezt a kérdést, amikor velük beszélgetek. Tehát mi próbáljuk ezt továbbra is vinni. Ez a taktika része én azt gondolom, remélem, hogy a hétvége felé már tisztábban fogunk látni ebben a történetben - árulta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.
K.T. és M-B.GY.
(Kép: Kanizsa Médiaház)