Óriási küzdelemben kapott ki a Tungsram SE

facebook megosztás

Vereséget szenvedett az NB II-es kézilabdabajnokság legutóbbi játéknapján a Tungsram SE Nagykanizsa. Baranyai Zsolt együttese nyolcgólos hátrányból állt talpra a Siófok elleni hazai mérkőzésen, ám végül 28-27-re kikapott. 

 A két csapat előző idényben vívott mérkőzésein fölényes Balaton-parti győzelem született és a Tungsram-csarnokban tartott találkozó elején is úgy tűnt, hogy hasonló lesz a forgatókönyv. A Siófok már a tizedik perc előtt öt góllal vezetett, majd a tizenhatodik minutumban már 3-11-et mutatott az eredményjelző. A különbség ezután nem nőtt a két csapat között, sőt a hazaiak 11-14-re is felzárkóztak. Az első félidő hajrája a siófokiaké volt, így 11-16-al fordultak a csapatok. 

A szünetben kapust cserélt Baranyai Zsolt, a hazaiak vezetőedzője és a Tóth Viktóriát váltó Balogh Csenge több védést is bemutatott, elől pedig hatékonyabbak voltak a kanizsai hölgyek, így a differencia folyamatosan csökkent. A Tungsram tíz perc alatt ledolgozta a hátrányát és 18-18 után kétszer is lehetősége volt a vezetés átvételére. 20-20-ig fej-fej mellett haladt a két gárda, ezután viszont a Siófok egy 7-0-s sorozatot produkált. Úgy tűnt a mérkőzés eldőlt, azonban sorra hagyták ki a lehetőségeiekt a vendégek, a kanizsaiak pedig zárkóztak fel. Őz Enikő az 58. percben visszahozta a pontszerzési reményeket, amikor 27-28-ra módosította az állást, ám hiába maradt ki a következő siófoki helyzet, az első NB II-es meccsét játszó Mózsi Boglárka nem tudott gólt szerezni. A Siófok a következő támadásnál elveszítette a labdát, Krenner Fanninak lehetősége volt lőni az egyenlítésért, Böőr Zsanett azonban hárította a próbálkozást, így a Tungram kikapott. 

A hazaiak legjobb góllövője Őz Enikő volt, a szélső hétszer talált be, míg a túloldalon Tóth Ficsor Nóra nyolcszor volt eredményes. A Tungsram SE Nagykanizsa négy lejátszott mérkőzés után egy győzelemmel és három vereséggel a hatodik-helyen áll az E-csoportban. A dél-zalaiakra most két idegenbeli mérkőzés vár a Kozármisleny U21 és a Szekszárd ellen. Krenner Fanniékat legközelebb december 7-én láthatja hazai pályán a kanizsai közönség, amikor a DKKA U21 lesz az ellenfél.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa Médiaház-Szalai Szilveszter)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.