Diákoktól diákoknak – Nyílt napot tartottak a Piarista Iskolában

facebook megosztás

Számos programon vehettek ma részt a leendő piaristák a kanizsai intézmény nyílt napján. Az érdeklődő nyolcadik osztályos diákok az iskola tanulóinak segítségével nyerhettek betekintést az oktatás különböző területeibe.

Az Piarista Iskola minden évben tart nyílt napot, ma délelőtt négy különböző programmal készültek a leendő diákoknak, akik csoportokra bontva, betekintést nyerhettek drámatagozat munkájába, a biológia- és kémiaoktatásba, a nyelvtanulásba, valamint az Erasmus-program részleteibe. Varga Zsuzsanna igazgató elmondta, ahogy a korábbi években, úgy idén is nagyon sok érdeklődő diák és szülő látogatott az intézménybe, akik a nap végén lehetőséget kapnak, hogy visszajelzést adjanak a programokról a szervezőknek.

– Háromfelé dobhatják be a kis sorsjegyüket, amivel reggel négy csoportba osztottuk őket. Van egy mosolygós szmájlink, egy egyenesszájú, tehát egy semleges arc és egy lefelé görbülő szájú szmájlink, és miután távoztak a vendégek, meg szoktuk számolni, hogy ki hova voksolt és annak alapján levonjuk a konzekvenciákat, hogy esetleg kell-e valamit változtatnunk – tudtuk meg Varga Zsuzsannától, a Piarista Iskola igazgatójától. 

piarista

A nyílt nap különlegességét adta, hogy a látogatók nem a tanárok, hanem a diákok előadásai által ismerkedhettek meg a piaristák oktatásával. Dencs Tímea a vendégek kíséretében vett részt.

– Úgy gondolom, hogy aki idejön ebbe az iskolába, úgy fog távozni, hogy nemcsak egy iskolát, hanem egy egész közösséget hagy hátra. Nagyon sok lehetőséget kínál, ilyen a dráma vagy az Erasmus program, például ahogy itt vannak a németek is – mondta el Dencs Tímea, a Piarista Iskola tanulója. 

Ürmösi Attila három évvel ezelőtt még érdeklődőként vett részt a nyílt napon, ma pedig már piarista diákként fogadta az érkezőket. A programok sokszínűségét ő maga is kiemelte.

- Nemcsak a tanárok vesznek részt ezeken a bemutatókon, hanem próbálják minél jobban a diákok szerepében bemutatni a dolgokat és diákok mesélik el nekünk a dolgokat - fogalmazott Ürmösi Attila, a Piarista Iskola tanulója.

Varga Zsuzsanna hozzátette, tavaly is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a nyílt nap kapcsán. Mint fogalmazott: mi tényleg azt akarjuk megmutatni, ahogy tényleges módon zajlik nálunk a munka. 

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.