Moziünnep – Új környezetben

facebook megosztás

Moziünnepet rendeznek csütörtöktől vasárnapig a Cinema Nagykanizsában. A közönség az akció részeként kedvezményes jegyárral tekinthet meg nyári sikerfilmeket, valamint premiereket a kanizsai filmszínházban.

Jó nyári szezonon van túl a nagykanizsai mozi. Maresch Dániel a filmszínház vezetője elmondta, több olyan alkotás is volt, amelyet sikerrel vetítettek és amelyek akár hónapokig a műsoron voltak a nagy érdeklődés miatt. A hagyományos őszi filmünnepen ezeket a filmeket ismétlik, így a közönség újra megnézheti a legújabb Alient, az Agymanók második részét vagy a Deadpool és Rozsomákot. A kínálatban egy új, sokak szerint díjesélyes mozgókép is szerepel. 

  • Ha valaki lemaradt valamelyik nyári sikerfilmről, akkor az most be tudja pótolni. Ilyenkor van egy kis váltás a filmek tekintetében, hogy egy új sorozat indul el az őszi premierfilmekkel. Úgyhogy most is lesz egy új premierünk „A Kegyelem fajtái” címmel ez a „Szegény párák” című film rendezőjének az új filmje, Emma Stone a főszereplő, de emellett arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a nyári filmeket újra bemutassuk – mondta el Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa vezetője. 


A nyáron több fejlesztés is történt a Cinema Nagykanizsában, ezek közül a legjelentősebb, hogy új légkondicionálót kapott a nagyterem, mivel a legutóbbi berendezés 25 év alatt tönkrement. Szintén változtatásnak számít a büfékínálat átalakítása, amely több új ételt is tartalmaz.

  • A fánkot is és a muffint is veszik, de főleg a hot-dog a népszerű. Örülnek, hogy most van valamilyen meleg étel, ami frissen készül helyben. Nekünk is ez volt a célunk, hogy a snackek mellett legyen valami táplálóbb melegebb étel, úgyhogy a hot-dog iránt elég nagy az érdeklődés – tudtuk meg Maresch Dánieltől. 

A ma kezdődő moziünnepen a filmek 2490 helyett 1490 forintért tekinthetőek meg a hét utolsó napjáig. Maresch Dániel hozzátette, idén 15 éve üzemeltetik a mozit, így az évfordulóra is készülnek – egy egyelőre még meg nem nevezett – programmal a látogatóknak.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.