Biztos a dobogós hely az NB II-ben

facebook megosztás

A Nagykanizsai Futsal Club NB II-es együttese a felsőházi rájátszás 7. fordulójában az ELTE-BEAC vendége volt Budapesten, a tét pedig nem volt más, mint a dobogós helyezés, tehát legalább a harmadik hely bebiztosítása.

ELTE-BEAC (4.) – Nagykanizsai Futsal Club (3.) 1-5 (1-2)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, felsőházi rájátszás, 7. forduló. Budapest. Vezette: Urgyán (Kovács G., Róka). G.: Spáth (18.), illetve Bolla (15.), Bozsoki (20., 34., 36.), Dömötörfy (40.)

NFC: Szőke R. – Kollár, Bolla, Schuller, Bozsoki. Csere: Szabó Á. (kapus), Dömötörfy, Lódi, Gyurcsányi, Manganelli. Játékos-edző: Gyurcsányi Zsolt.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, nem találtak egymáson fogást a felek, aztán a 15. percben Bolla László találta be is indította a gólok sorát. A fővárosiak válaszát követően a félidő utolsó percben Bozsoki Imre (képünkön a labdával) volt eredményes, így a kanizsaiak előnnyel vonulhattak a szünetre.

A második húsz percben kidomborodott a két együttes közötti különbség, Bozsoki két percen belül kétszer is beköszönt a hazaiaknak, mellyel mesterhármast könyvelhetett el. A végén még Dömötörfy Bálint is betalált, s az 5-1-es kanizsai győzelemmel matematikailag is biztossá vált, hogy a dél-zalai futsal legénység a szezon végén a dobogón végez. Jövő hétfőn az NFC a második helyen álló Újpestet fogadja, mely együttestől mindössze egyetlen ponttal vannak lemaradva, igaz, a lilák egy meccsel kevesebbet játszottak.

P.L.

(Fotó: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.