Ezúttal pakisztáni élményeiről tartott előadást Koncz István
Folytatódott Koncz István „Geológuskalapáccsal a világ körül” című előadás-sorozata a városi bibliotékában. A MOL nyugalmazott munkatársa ezúttal pakisztáni utazásaiba avatta be az érdeklődőket.
Novemberben tunéziai, januárban pedig jemeni munkájáról beszélt korábbi munkatársainak és az előadás résztvevőinek Koncz István. A szakember először 1999-ben járt Pakisztánban, amikor egy törzsi területen dolgozott, majd nyolc évvel később utazott ki ismét, amikor az Iszlámábádtól északra eső régióban tevékenykedett. Az első munkafolyamatot még negyedszázaddal később is sikeresnek értékeli.
- Tulajdonképpen Jemenben alig találtunk valamit, pontosabban kereskedelmi mennyiséget. Tunéziában találtam jelentős mennyiséget, de a MOL eladta. Viszont a pakisztáni rész az nagyon sok gázt eredményezett – mondta el Koncz István, a MOL nyugalmazott geológusa.
Koncz István az előző prezentációihoz hasonlóan nemcsak szakmai tapasztalatairól beszélt, hanem az országban szerzett élményeiről is. Mint mondta, jellemző volt az akkori pakisztáni állapotokra, hogy mindenhová fegyveresek kísérték őket, ő azonban alkalmazkodni tudott a körülményekhez.
- Tulajdonképpen olyan szempontból is érdekes volt, hogy az én arcom teljesen megfelelt az ottani nem bennszülött népességnek, hanem az úgynevezett fehér hunoknak. Ők hasonlóan a magyarokhoz, a Hindukusnak az északi részéről származnak, csak a magyarok nyugatra mentek, a fehér hunok pedig délre - tette hozzá Koncz István.
Az előadás-sorozatból még két állomás van hátra, Koncz István ezeken az ománi, valamint az Egyesült Államokban szerzett élményeit osztja meg a közönséggel.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)