Aréna: A helyi Fidesz aknamunkája több 10 millióba kerül a városnak

facebook megosztás

Feleslegesnek tartottuk, hogy két külön sportlétesítményt két külön cég működtet – hangsúlyozták ma az ÉVE politikusai. Fodor Csaba és Horváth Jácint közös sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy több 10 millió forintot spórolnak az Aréna vezetésének átalakításával a városnak, viszont a helyi Fidesz mindent megtesz azért, hogy akadályozza ezt. A többségi frakció tagjai szerint ez nem véletlen, hiszen Szabó Szilárd, Tóth Nándor és Erdős László is fizetést kap a felszámolás alatt álló cégtől.

Az évi minimum 150 milliós városi költségen szeretne lefaragni az ÉVE az Aréna esetében, mindezt úgy, hogy a szolgáltatások minősége ne sérüljön. Ezért hívták vissza a korábbi ügyvezetőt, és hozták létre a Kanizsa Sportlétesítmény Üzemeltető Kft-t, amely a csarnokot és az uszodát együtt felügyeli, Karácsony Károly vezetésével.

– Anélkül nem tudunk előrehaladni, hogy ne tegyük meg az első lépést. S ez volt az első lépés. Megértem, hogy fáj nekik, szerintünk az eddigi vezető nem volt alkalmas a posztra, s ezt megfelelő módon majd igazolni is fogjuk. Ezért kell erre folyamatosan visszatérnünk, hiszen azt híresztelték, hogy bezárjuk az Arénát vagy felrobbantjuk, de nem! Az eddigi példák is igazolják, hogy sokkal jobban működik így, több rendezvény van, s gazdaságosabban is működik – mondta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

ÉVE

A vagyonkezelés átadásához azonban a Miniszterelnökség engedélye kell. A legutóbbi közgyűlésen ebből hosszú vita alakult ki, hiszen a Fidesz szerint a kormányzati felszólító levél az ÉVE alkalmatlanságát igazolja. A döntés végül az lett, hogy Balogh Lászlónak ki kellett adnia a korábbi kft. ehhez kapcsolódó dokumentumait. Ezekből kiderült, a Miniszterelnökség az Aréna indulásakor egyáltalán nem kért ilyen elszámolást. Mindezek ellenére, most mégis ehhez köti a váltás engedélyezését.

– Ebből egyértelműen látható, bizonyítható, hogy csak az akadályozás, az időhúzás a céljuk, semmi más. Ha akkor nem kellett, akkor minek kell most? Most, amikor látszik, hogy hatékonyabb lesz az üzemeltetés. Meg fogjuk csinálni, nem arról van szó, hogy ne akarnánk, de kibújt a szög a zsákból. Látszik, hogy a hátráltatás az egyetlen céljuk. S ennek, a korábbi cégnek a felügyelő bizottságában, amit meg akarunk szüntetni, ott ül három fideszes önkormányzati képviselő. Szabó Szilárd, Tóth Nándor és Dr. Erdős László is. S ők, amíg ez a cég van, havonta kapják a tiszteletdíjukat – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. 

Mint azt az ÉVE politikusai hozzátették, a gazdaságosság mellett jobb a szervezői munka is. Ezt igazolja, hogy az Aréna tavaly május óta számos sikeres program helyszíne volt. Szombaton a fánkoké lesz a főszerep a létesítményben, hiszen jön a 16. Országos Farsangi Fánkfesztivál. Áprilisban színházként is debütál a csarnok, amikor Dés László – Geszti Péter féle Pál utcai fiúk előadást láthatják a nézők. Az előadásra előzetesen már elkelt a jegyek 90 százaléka.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.