Növekedett a fecskék száma az előző évekhez képest
Javuló tendencia mutatkozik idén a fecskepopulációban – ezt a Magyar Madártani Egyesület a lakossági észrevételekre és a saját méréseire alapozva közölte. Mint ahogy Darázsi Zsolt, a zalai csoport elnöke fogalmazott: mindez az égre felnézve is tapasztalható, hiszen jóval több fecske köröz felettünk, mint az elmúlt években.
Kissé árnyalja a helyzetet, hogy idén a fecskék nagyon későn kezdték el a fészekrakást, mindössze egy hete repült ki az első fészekalj. A késést nehéz megmagyarázni, hiszen minden adott volt a madarak számára, a műfészek, sár és egyéb, mégsem akartak költeni – mondta el a Híradónak Darázsi Zsolt, az MME Zalai Csoportjának titkára. A fenékpusztai megfigyelt területen most állt neki egy pár újból a második költésnek, most kezdtek fészket rakni. Elmondható, hogy a füstifecskék úgymond beindultak az elmúlt évekhez képest itt Zalában, a molnárfecskéknél is rendben haladnak a dolgok. A szervezet munkáját nagyban segítik az önkéntesek, a civil lakosság – hangsúlyozta a szakember.
– Mi sem jutunk el mindenhova. Nálunk is a tagok önkéntesen, dalolva mennek dolgozni – idézőjel bezárva. A honlapunkon elérhető már mindenféle megfigyelési app, letölthető, okostelefonokra. A honlapok is elérhetők, ahová fel lehet tölteni az adatokat. Külön programok vannak a gólya feltöltésre, a fecske megfigyelésre, tehát ez nagyban segíti a munkánkat. Például fecskéknél a műfészkek felrakása, a nyári nagy melegben a sarazó helyek biztosítása az udvarokon, szintén nagyon sokat segít nekünk – nyilatkozta Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület Zalai Csoportjának titkára.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)