Sok múlhat a vasárnapi történéseken
Közvetlen riválisánál a megszerzett pont nem jött rosszul a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es együttesének, viszont így sorsa a felsőházi szereplését illetően már nem csupán a saját kezében van.
Dunaújváros Futsal (7.) – Nagykanizsai Futsal Club (6.) 3-3 (1-2)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 20. forduló. Rácalmás, 200 néző. Vezette: Kiss G. G.: Villám (9.), Németh T. (21.), Ivacs (39.), illetve Millei (1.), Horváth E. (20.), Szakmeiszter J. (33.)
NFC: Szőke R. - Gyurcsányi, Horváth E., Schuller, Millei. Csere: Szabó Á. (kapus), Füzesi, Horváth G., Szakmeiszter J., Novák.
Az NB II-es tabella hetedik helyezettje fogadta a hatodikat, ugyanakkor az újvárosiak egy találkozóval kevesebbet játszottak, szüksége lett volna tehát nagyon a három pontra a nagykanizsaiaknak. Végig kiélezett csatározást vívott a két fél, s tették ezt úgy, hogy három alkalommal is a dél-zalaiak vezettek a meccs folyamán, a házigazdák azonban mindháromszor egyenlíteni tudtak. Csupán a válaszok gyorsasága volt különböző, mivel rögtön a kezdés után beköszönő Millei Bálint találatára az első félidő közepén jött a felelet, a 20. percben esett Horváth Elemér-gólra pedig egyből a fordulást követően... Szakmeiszter János a második játékrész 13. percében újra az NFC-t juttatta előnyhöz, de nem sokkal a találkozó vége előtt arra is válaszoltak az újvárosiak. Ezzel viszont a kanizsaiak számára nem maradt más, mint fél szemmel a február 19-ei, vasárnapi Újváros – Hidegkúti SC halasztott mérkőzésre figyelni.
P.L.