A csapadékos időjárás meghosszabbíthatja a gombaszezont

facebook megosztás

Hatalmas a szórás, de van olyan terület a térségünkben, ahol még ma is vödörszám szedik a gombát. Az aszályos nyári hónapok után megérkezett az eső a zalai erdőkbe is, ami nem járt nagy lehűléssel, így megjelent az erdő egyik csemegéje.

Ezek a szerkesztőségünkhöz eljuttatott fotók a napokban készültek a Liszó környéki erdőkben. A vargánya friss példányai mellett már kiöregedettek is vannak. A kép rendkívül változó, de a népszerű erdőrészek ma már szinte nem adnak semmit.

– Amit az internetre felraknak, az csak arra a területre igaz, ahol éppen felteszik. Nagykanizsán, aki itt él, az tudja: jönnek a felhők nyugatról vagy észak-nyugatról, akkor valami folytán vagy délre vagy északra elmennek. Egyszer azon nevettünk itt kint a gyerekekkel, rám szóltak, te itt nem esett? Mert a városban szakadt. Hát mondom ilyen nincs – mondta el Pintér Ferenc.

A lokális esőzés pedig valóban nem újdonság ma már, Nagykanizsa egyes városrészein belül is előfordul, hogy az egyik szeglet kap a zivatarból, a másik viszont nem. A gombászóhelyek pedig nem csupán az esőtől függenek. Akik ismerik és felszedik a gombát, jól tudják, melyik erdőrészletben mit kereshetnek. De a szezon még folytatódhat, ha jön csapadék.

–Most néztem pont az időjárást, hétvégére mondja, csütörtökre, péntekre, szombatra az esőt, ha az bejön, akkor még lesz. Mert szeptember-októberben azért még van vargánya – tette hozzá a tapasztalt gombásznak számító Pintér Ferenc.

A szakemberek és a több évtizedes tapasztalattal bíró gombaszedők is arra intenek: mindenki vizsgáltassa be a saját maga által szedett erdei csemegét. Erre Nagykanizsán a Vásárcsarnokban van lehetőség.

V.A.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.